Kedden reggel a Manó csoport másik fele látogatott el a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba, hogy részt vegyen a robotos foglalkozáson. A ráhangoló rajzfilm megtekintését követően a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokkal ismerkedtek a gyerekek. Nagy sikere volt a Lego robotnak és a 3D-s z-Space termináloknak is, amelyeken a robotkarok felépítésével ismerkedtünk. A küldetés sikeres teljesítésének végén, hagyományainkat követve, most is járt az ajándék matrica a kicsiknek. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási
Címke: robotkar
miniMIT #05: Lurkók és a robotok
Október 1-jén ismét a Lurkó csoportosok vendégeskedtek a Lauder MIT Diáklaborban. Ezúttal a robotok tudományával ismerkedtek az ovisok. A ráhangoló rajzfilm megtekintése után a robotkarok működését tanulmányozták a gyerekek szakmai vezetőnk, Paszternák András vezetésével. A programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarok működésének feltérképezését követően a felépítésüket “elemeztük” a 3D-s z-Space terminálok segítségével. A modern eszközök kipróbálása után, egy-egy mókás matricát kaptak a Lauder Javne Óvoda kicsinyei. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne
Multivátor #30: A múlt és a jelen innovációiról tanultunk a veresegyházi hetedikesekkel
Május 30-án a második csoportot fogadtuk a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskolából. Ezúttal a 7. B osztály vett részt a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon Fuszenecker Csilla és Lázár Júlia tanárnők kíséretében. Az ismeretterjesztő rendezvény első két sávjában Juhász Mónika digitális kultúra tanár a robotkarok, Molnár László fizikatanár a gőzgépek tudományát hozta közelebb az általános iskolásokhoz. A programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat próbálták ki a fiatalok az elméleti bevezető után. Kísérletekkel és működő modellekkel illusztrálva követték végig
INNOlab: Robotkaros küldetés
Kéthetente találkoznak a tudományok és a technológia újdonságai iránt lelkesedő diákjaink az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjában. A hetedikesek, nyolcadikosok és a NYIT évfolyam tanulói a Diáklabor témáiban (űrkutatás, mesterséges intelligencia, energia) kutatnak. Ezúttal a robotkarok programozhatósága került a középpontba. Vendégünk, Juhász Mónika digitális kultúra tanár bevezetőjét és a modern oktatási eszköz működésének ismertetését követően, a klubtagok önállóan programozták a kart. Számos kihívással szembesültek az általuk kitalált feladat megoldása során. A csapatmunkának köszönhetően siker koronázta küldetésüket. A következő alkalommal a