Multivátor #85: Fényes robotkarok – tudományos élménynapon a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziumának diákjai

November 13-án a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziumának csoportja érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba, hogy részt vegyen a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. A különböző szakirányokon tanuló középiskolásokat Kovácsné Danyi Szilvia és Szikora Nóra tanárnők kísérték el hozzánk. Az első két órában Juhász Mónika digitális kultúra tanár robotkaros és Molnár László fizikatanár Színek és fények című műhelyfoglalkozásain vettek részt a fiatalok. Az előbbin az elméleti bevezetőt követően a programozható, távirányítható és rajzoló robotkarokat próbálták ki

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #81: Tudományos élménynapon a búcsi Katona Mihály Alapiskola hetedikesei

2024 tavaszán kerültünk kapcsolatba a felvidéki STEAM-oktatás egyik motorjával, a búcsi Digitális FABrikáló Műhellyel, melyet Henzel György tanár úr hozott létre. Április végén Horányi Gábor főigazgatónk és Halász János gazdasági vezetőnk fel is kereste az alkotópedagógiai központot a szlovákiai Búcson. Novemberben rendezték meg itt a régió első STEAM-napját, melyen a diákok és a tanárok jó gyakorlatokat ismerhettek meg a tudománynépszerűsítés területéről. Diáklaborunk szakmai vezetője, Paszternák András volt az egyik előadó. A főszervezővel, Henzel tanár úrral már ekkor beszélgettünk arról, hogy

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #79: A KETER kupolában is jártak a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikosai

Május 27-én a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium első csoportja érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Fácányi Edina és Juhász-Weigert Márta tanárnők vezetésével. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Molnár László tanár úrral a gőzgépek történetét követték végig a nyolcadikosok az ókortól az ipari forradalomig. Kísérletek és működő modellek hozták közelebb a témát a diákokhoz. A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel invitálta virtuális űrutazásra a jelenlévőket. Az elméleti bevezetőt követően VR-szemüvegek segítségével a

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #75: Tudományos időutazáson a józsefvárosi Németh László Általános Iskola hetedikesei

Május 8-án a Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola hetedikesei érkeztek a Lauder MIT Diáklaborba Gila Nóra és Kamarás Krisztina tanárnők vezetésével, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTÍOROK!” tudományos élménynapon. Az interkatív program első két sávjában Molnár László fizikatanárral a gőzgépek fejlődését tanulmányozták a diákok működő modellek és kísérletek segítségével. Az ókortól az ipari forradalomig követték a gépek tudománytörténetét. Biljarszki Dániellel űrutazásra indultak a gyerekek. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket. Lehetőség nyílt a távirányítható és

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #74: Így telt a zalaegerszegi diákok tudományos élménynapja

A LIMIT 2024 – innovációs maratonon sikeresen szereplő Kémcsövesek csapat május 6-án váltotta be nyereményét. Boncz Dániel tanár úr vezetésével a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium csoportja érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Molnár László tanár úr a gőzgépek fizikáját hozta közelebb a középiskolásokhoz. Működő modellekkel és kísérletekkel követtük végig a fejlesztéseket az ókortól az ipari forradalomig. A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel invitálta virtuális űrutazásra a fiatalokat. Az

Tovább a teljes cikkre »

1 2 3 5