Juli néhány éve még a Lauderben érettségizett – ma Cambridge-ben tanul pszichológiát. Áron is nálunk végzett, jelenleg az észak-karolinai Elon Egyetemen hallgat közgazdaságtant. Boldi pedig középiskolásként a Citibanknál gyakornokoskodott, most pedig egy Ivy League-egyetemen, a UPenn-en folytatja tanulmányait. Mi a közös bennük? Mindhárman a Lauderből indultak – és az ő továbbtanulási eredményeik nem jelennek meg a HVG „legjobb középiskolák” rangsorában. Miért maradnak ki ezek a sikerek? Erről ír ma megjelent véleménycikkében Varga Péter, a Lauder oktatási területért felelős főigazgató-helyettese a
Címke: vélemény
Málik Panna: Tapasztalataim a kutatók napján
Az egész napnak nagy kedvvel indultam neki, hiszen gyakorlatilag Prokopovych Mia barátnőmmel való beszélgetésünkben pattant ki a fejemből, hogy kellene egy Könyvünnephez hasonló nap, ahol reál tudományágakban dolgozó emberekkel is beszélgethetnénk, hiszen nem mindenki humán érdeklődésű. Mia ezt tovább gondolta, majd előadta ötletünket a mentorcsoportunkban, amelyet mentorunk Juhász Mónika nagy örömmel fogadott, és ezek után megtett mindent, hogy egy ilyen nap mindenképpen létrejöjjön. Személy szerint én nagyon élvezem, amikor betekintést nyerhetek egy adott tudományba, szerencsésnek éreztem magam, hogy szakterületükön sikeres
