December 4-én a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) nálunk működő Budapest V. Területi Képzési Központjának (TKK) diákjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban mikroszkópiai ismereteiket mélyíthették el növényszövettani gyakorlat keretében Bakonyi Judit és Czédulás Katalin biológiatanárok vezetésével. Ezzel párhutzamosan az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium által gondozott NTA TKK csapata Horányi Gábor fizikatanárral a gravitáció fogalmát és a súlytalanság biológiai hatásainak kérdését járta körül az Űrbiológia gyakorlaton. Vendégeink VR-szemüvegekkel térképezték fel a Nemzetközi Űrállomást, kipróbálhatták a 3D-s z-Space terminálokat is. A
Címke: zSpace
MIT Tükör #24: Hetedikesek és ötödikesek a Diáklaborban
November 18-án, kedden a hetedikes Hárfa osztály két tanórát, az ötödikesek egyet töltöttek a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. Az első csapattal a Nemzeti Tudósképző Akadémia biológiai szemléltetőeszközeit ismertük meg játékos formában, majd a képzelet játszótér kék elemeiből építettünk golyópályát kapcsolódva a fizikaórákon a mozgásokról tanultakhoz. A második csoporttal a földigilisztálkat tanulmányoztuk a 3D-s z-Space terminálok segítségével, illetve az ember anatómiájával ismerkedtünk az új beszerzéseknek köszönhetően. A szervezésben és a lebonyolításban Czvalinga Ágnes, Kővári Luca, Paszternák András és Sóron
Multivátor #85: Fényes robotkarok – tudományos élménynapon a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziumának diákjai
November 13-án a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziumának csoportja érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba, hogy részt vegyen a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. A különböző szakirányokon tanuló középiskolásokat Kovácsné Danyi Szilvia és Szikora Nóra tanárnők kísérték el hozzánk. Az első két órában Juhász Mónika digitális kultúra tanár robotkaros és Molnár László fizikatanár Színek és fények című műhelyfoglalkozásain vettek részt a fiatalok. Az előbbin az elméleti bevezetőt követően a programozható, távirányítható és rajzoló robotkarokat próbálták ki
miniMIT #43 Közösségi kertészet és a negyedik légyláb
November 11-én a miniMIT programsorozat negyedik csapata, a Lauder Javne Óvoda Cheeky Monkeys csoportja kezdte a keddi napját a Diáklaborban. A Májim 5785/86 program keretében az okoskerttel ismerkedtek a gyerekek. Megbeszéltük a növénytermesztés főbb kérdéseit, számba vettük, mi mindenre van szükség a paradicsomok és saláták termesztéséhez. A növénytani ismerkedés után az ember főbb szerveivel foglalkoztunk a Nemzeti Tudósképző Akadémia torzójának segítségével, majd a mikroszkópokat próbáltuk ki légylábat, kristályokat, hajszálakat tanulmányozva. Tudományos élményekkel és egy-egy vidám matricával tértek vissza a kicsik
MIT junior #07 – a Türkiz osztály látogatása a bioMIT nyílt napon
November 11-én iskolánk pedagógusainak tartottunk nyílt napot a Diáklaborban. A szakmai fórumra, mely során új eszközeinket ismerhették meg a kollégák, az elsős Türkiz osztály is ellátogatott. A gyerekek közül többen már ovis korunkban is jártak hozzánk a miniMIT program keretében. A 3D-nyomtatóktól a LED-falon át a mikroszkópokig, mindent kipróbáltak látogatóink. A rendhagyó tanóra végén abban a reményben köszöntünk el vendégeinktől, hogy hamarosan egy foglalkozás keretében találkozunk. Köszönjük, hogy jöttetek! Diáklaborunkat és a KETER kupolát a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat
