Nemzeti Tudósképző Akadémia: Tudományos kalandok a Városligetben

Nemzeti Tudósképző Akadémia: Tudományos kalandok a Városligetben

Március 17-én 22 fős csapatunk Pausch Piroska, Korándi Ildikó és Paszternák András kíséretében, a Nemzeti Tudósképző Akadémia meghívására részt vett a Tudományos Csodák Cirkusza című programon a Fővárosi Nagycirkuszban.

A rendezvény résztvevőit többek között Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter, valamint Fekete Péter, a cirkusz főigazgatója köszöntötte. A színvonalas nemzetközi cirkuszműsor közben a hazai innovációs és tudományos diákprojektek mutatkoztak be. A porondon feltűntek az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) döntősei, a Magyar Tudomány Éve tudományos nagykövetei, valamint a Nemzeti Tudósképző Akadémia diákjai. A figyelemfelkeltő kisfilmek és beszélgetések után az előtérben kialakított standokon ismerhették meg a részleteket az érdeklődők.

Izgalmas három órát töltöttünk a manézsban, köszönjük a meghívást!

Ha már itt jártunk, egy gyakorlat keretében a Városliget biomjával is megismerkedtünk.


Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki:

A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.