összeállította: Szekeres Ferenc
Mutassuk meg egymásnak kedvenc dalainkat, és vizsgáljuk meg azokat úgy, hogy ezúttal nem a zenére helyezzük a hangsúlyt, hanem a szövegre, annak tartalmára, és ha lehet tudni, a keletkezésének körülményeire. Szerelem? Csalódás? Siker? Pénz? Társadalomkritika? Miről szólnak valójában a dalok?
![](https://4t.lauder.hu/wp-content/uploads/2023/05/4t-d-01.jpg)
Mivel megfigyeléseim, tapasztalataim alapján mind a gyerekek, mind a felnőttek kisebb hangsúlyt fektetnek az általuk hallgatott dalok szövegére, így kifejezetten szerettem volna erre a területre is nagyobb figyelmet, nagyobb tudatosságot fordítani. Mivel fontosnak tartom, hogy olyan dalokkal foglalkozzanak a gyerekek, amiket amúgy is hallgatnak és szeretnek, nem volt cél, hogy leszűkítsem a választható dalok listáját, ezért a dalválasztás során kizárólag annyi kikötésem volt, hogy viszonylag hosszabb szöveggel rendelkezzen a dal, és ne csak néhány szó, egyetlen mondat ismétlődjön. A nyelvvel kapcsolatban sincs megkötés, de arra külön felhívtam a figyelmet, hogy természetesen összességében könnyebb dolga van annak, aki magyar nyelvű dalt választ, mint aki angol, spanyol, héber stb. nyelvűt, de ez nem rettentette el a gyerekeket, ugyanis általában kb. 80%-ban angol nyelvű dalt választanak.
A dal kiválasztása után adatgyűjtéssel kellett kezdeniük a munkát:
- mikor írták a dalt?
- kik írták a dalt és a szöveget?
- ki az előadó?
- milyen zenei stílusú a dal?
- szöveg háttere (miért írták a szöveget)?
- miről szól a szöveg (nem fordítás, hanem összefoglalás)?
- hogy jelent meg a dal (albumon, önállóan)?
- a dal sikerei, vásárlás, streamelés, esetleges díjak?
- videó (lehetőleg szöveges)
![](https://4t.lauder.hu/wp-content/uploads/2023/05/4t-d-02.jpg)
Az információkról egy PPT-t kellett összeállítaniuk, amit előre megbeszélt időpontban elő kellett adniuk az osztály előtt, emellett pedig lezárásképpen egy 5-10 kérdésből álló Kahoot! kérdéssort is össze kellett állítani és lejátszatni a többiekkel.
A felkészülés, illetve a PPT, Kahoot! elkészítése részben órai, részben otthoni munka volt, az órai munkák során igyekeztem technikai segítséget nyújtani, pl. kép, videó beillesztésével, szerkesztéssel kapcsolatos kérdésekben. Bár gyakran elhangzott a kérdés, sem a diák mennyiségével, sem az előadás hosszával kapcsolatban nem volt kikötés, ebben igyekeztem szabad kezet adni, illetve azt is figyelembe kell venni, hogy nem mindegyik dalról lehet ugyanannyi információt gyűjteni.
![](https://4t.lauder.hu/wp-content/uploads/2023/05/4t-d-03.jpg)
Külön feladatként a PPT-t egy adott Google Drive-mappába kellett feltölteniük, mindenkinek ugyanarra a határidőre függetlenül attól, hogy kinek az előadására mikor kerül sor. Az előadás során a többieknek fontos feladatuk, hogy ne csak a tartalomra, hanem mind a PPT formai megjelenésére, mind pedig az előadás stílusára, minőségére figyeljenek, az előadás után pedig mindenkinek lehetősége van kiemelni a pozitívumokat, illetve azokat az elemeket is, amikre legközelebb nagyobb figyelmet kell fordítani. A Kahoot! kérdéssora pedig egyfajta azonnali „kikérdezés” a hallgatóság felé.
Összességében a teljes folyamat igen komplex, és bár zenei téma van a középpontban, az információgyűjtés, a prezentáció, a Kahoot! elkészítése az előadás szerteágazó feladat. A gyerekek élvezik a feladatot, már csak azért is, mert olyan dallal foglalkozhatnak, amit szeretnek, amit ők választhattak. Arról nem is beszélve, hogy az önértékelés, egymás előadásainak értékelése a kommunikáció terén is komoly tudatosságot igényel.