Összeállította: Laufer Péter Korábban már létező versenyt szerveztünk újra. Első lépésként felvettük a kapcsolatot egy könyvkiadóval (Pagony), hogy tudnának e az iskola számára olyan szövegeket, részleteket biztosítani, melyek angol nyelvűek, és még nem kerültek kiadásra. Szerencsére pozitív választ kaptunk. A megkapott szövegekből az angolos és a magyaros munkacsoport tagjai kiválasztották a részleteket, amiket a különböző korosztályok kapnak. Külön versenyeztek az 5-6. osztályosok, a 7-8. osztályosok és a NYIT-es diákok. Felkértük a zsűri elnökének Tóth Tamás Boldizsárt, aki el is vállalta
Hónap: 2023 május
Dalszöveg projekt
Mutassuk meg egymásnak kedvenc dalainkat, és vizsgáljuk meg azokat úgy, hogy ezúttal nem a zenére helyezzük a hangsúlyt, hanem a szövegre, annak tartalmára, és ha lehet tudni, a keletkezésének körülményeire. Szerelem? Csalódás? Siker? Pénz? Társadalomkritika? Miről szólnak valójában a dalok?
Aranyláz a Diák Innovátorok Klubjában
Az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjának május 18-i rendezvényén egy alapanyag innovatív felhasználására fókuszáltunk. Az “arany” állt érdeklődésünk középpontjában. Az elméleti bevezetőt követően indulhatott a közös ötletelés, termékfejlesztés. Zárásként a felmerült ötleteket vetettük össze.
Kreatív tárlattervezés és tudományos szabadulás
Az elmúlt két hétben is folytatódtak a Hárim évfolyam rendhagyó órái a Csodák Palotájában. A tizenegyedikesek, az elmúlt hónapok során a tudományos élményközpontban szerzett tapasztalataik alapján interaktív tárlatokat terveztek. A kiállítások modelljei is elkészültek, a diákok megfogalmazták az oktatási célokat, kitalálták a kerettörténeteket. A délutánok második felében egy-egy újabb tudományos szabadulószobát próbáltak ki a fiatalok. A Mérnök szobája, a Világjáró, a Vészhelyzet és a Megújuló energia feladványai ismét nagy sikert arattak.
Innovatív problémamegoldás
Május 4-én egy problémához kerestünk innovatív megoldásokat a Diák Innovátor Klubjának tagjaivalaz AVK teremben. A valós életből vett példák áttekintése után fogtunk hozzá az oktatási dóm elemeinek szortírozásához. Többféle munkamenetet kipróbálva jutottunk el az ideális megoldásig. Zárásként elemeztük a folyamatot, hatékonyságunkat.