Január 11-én a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium 7. a osztálya érkezett a Lauder MIT Diáklaborba Wijmeersch Ildikó tanárnő vezetésével, hogy részt vegyen a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon.
![](https://4t.lauder.hu/wp-content/uploads/2024/01/m09-01-1-1024x696.jpg)
Vendégeinket Paszternák András, a Diáklabor szakmai vezetője köszöntötte. A program és a szabályok ismertetése után az első két sávban a múltba és a jövőbe “utaztak” a hetedikesek. Az előbbiben a gőzgépek nyomába eredtek Molnár László tanár úr kísérletein keresztül, az utóbbiban a benépesített Mars világával ismerkedtek a fiatalok Csordás Eszter media designer mesterséges intelligenciát alkalmazó műhelyfoglalkozásán. A fizika és az informatika rejtelmeiben lelkesen mélyedtek el a diákok. A workshopok során fontos szerep jutott az önálló, kiscsoportos feladatmegoldásoknak is.
![](https://4t.lauder.hu/wp-content/uploads/2024/01/m09-03-1024x515.jpg)
A rendezvény harmadik részében a Nap-lesők az iskola udvarára vonultak, ahol Molnár László irányításával kémlelték az eget, tanultak a távcső felépítéséről.
![](https://4t.lauder.hu/wp-content/uploads/2024/01/m09-04-1024x632.jpg)
A MULTIVÁTOR oklevelek átadása és a mókás, tudományos matricák kiválasztása mellett jutott idő a z-Space terminálok felfedezésére is.
![](https://4t.lauder.hu/wp-content/uploads/2024/01/m09-05-1024x689.jpg)
—
A pályázat kódja: 2022-3.1.1-DIÁKLABOR-2022-00001
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.