MULTIVÁTOR #10: Gépek vonzásában – kilencedikesek a Diáklaborban

MULTIVÁTOR #10: Gépek vonzásában – kilencedikesek a Diáklaborban

Január 30-án tartottuk a 10. tudományos élménynapot a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 9. c osztálya érkezett hozzánk Ludányi Szilvia és Somody Beáta tanárnők vezetésével.

A diákokat szakmai vezetőnk, Paszternák András köszöntötte. Az első két programsávban a gépek vonzásába kerültek a fiatalok. Halák László média designer a puha robotok tudományát hozta közelebb a gimnazistákhoz. Az interaktív workshopon mindkét csapat tagjai elkészíthették és életre kelthették saját “soft” alkotásukat.

A gőzgépek rejtelmeiről Molnár László tanár úrtól hallottak az érdeklődők. A kísérletekkel, működő modellekkel színesített műhelyfoglalkozáson a fizikaórákon eddig tanultakat is rendszereztük.

Az élménynap harmadik részében a Napot tanulmányoztuk az iskola udvarán felállított teleszkóp segítségével, majd a 3D-s z-Space terminálokkal ismerkedtek vendégeink.

A Multivátor oklevelek átadása után mindenki választhatott egy mókás, tudományos matricát.


A pályázat kódja: 2022-3.1.1-DIÁKLABOR-2022-00001

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.