Február 1-jén a “Schola Europa Akadémia” Technikum, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kilencedikesei érkeztek tanáraikkal, Somody Beátával és Schiller Andrással a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élmyénnapon.
Média designerek interaktív műhelyfoglalkozásaival indítottuk a programot: Csordás Eszter a marsi jövőbe repítette a fiatalokat a mesterséges intelligencia segítségével, Halák László a puha robotok tudományához hozta közelebb az érdeklődőket. Két csapatban alkották meg a jövő emberét, készítették el a saját soft robotjukat a gimnazisták. Az egyéni és a csoportos feladatok, a különböző módszerek, az ismert és most felfedezett eszközök, mind hozzájárultak az innovatív oktatási élményhez. A számítógép használata mellett fontos szerep jutott a virtuális világon kívüli kreatív alkotásnak is.
A gondolatébresztő workshopok után egy csoportos küldetés várta a diákokat a képzeletjátszótéren. Paszternák András tudománykommunikátor koordinálásával a kék elemekből egy golyópályát építettek a középiskolások, akiknek saját rekordjukat is sikerült megdönteniük.
Zárásként a MULTIVÁTOR oklevelek mellé mindenkinek jutott egy mókás, tudományos matrica is.
Köszönjük a közös, tudományos élményeket!
A pályázat kódja: 2022-3.1.1-DIÁKLABOR-2022-00001
Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány
Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola
Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.