LAMA: Újdonságok a mesterséges intelligencia világából és saját GPT készítése

LAMA: Újdonságok a mesterséges intelligencia világából és saját GPT készítése

Ötödik alkalommal találkoztunk Botos Csaba (Torr Vision Group, Department of Engineering Science at University of Oxford) online műhelyfoglalkozás-sorozatának keretében, hogy a mesterséges intelligencia tudományáról tanuljunk. A nemzetközi együttműködés a למה/LAMA – LAuder Multiverse Academy programunk részeként valósult meg.

A lauderes résztvevők mellett ezúttal a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium és a Kecskeméti Piarista Iskola tanárai csatlakoztak hozzánk.

Először a legújabb fejlesztésekről kaptunk átfogó képet a szakembertől, majd saját GPT-t készítettünk, mellyel többek között kémiai és matematikai feladatokat próbáltunk ki. Természetesen a résztvevők kérdései is megválaszolásra kerültek.

A workshop itt nézhető vissza:

A tervek szerint legközelebb 2024. március 19-én, kedden 18:00-kor találkozunk, részletek hamarosan.

Korábbi részek:


A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.