LIMIT 2024 – online selejtező eredményei

LIMIT 2024 – online selejtező eredményei

Az idei Lauder Innovációs Maratonra 18 település, 26 oktatási intézményéből 64 csapat jelentkezett.

2024. március 21-én került sor a külső intézményekből pályázók országos selejtezőjére. 7 sávban, 27 szekcióban zajlott az online elődöntő, ahol három különböző feladat során ismerte meg a zsűri a jelentkezőket, tesztelte kreativitásukat az energia, az űrkutatás és a mesterséges intelligencia témakörében.

Az elődöntőből 10 csapat jutott a 2024. május 16-17-én a budapesti Lauder Javne Iskolában zajló innovációs maratonra:

3,58 centiJedlik Ányos Gimnázium (Budapest)
2-es közeg 1-es közegre vonatkozó törésmutatójaDunaföldvári Magyar László Gimnázium
BTGKecskeméti Piarista Iskola
Debreceni kutatókSvetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Debrecen)
DisztancuínóBudapesti Német Iskola
ÉszbontókSzegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
KémcsövesekKölcsey Ferenc Gimnázium (Zalaegerszeg)
Schrödinger MacskáiNémeth László Gimnázium, Általános Iskola (Hódmezővásárhely)
Szrí Dzsajavardhanapura KóttéPiarista Gimnázium (Budapest)
ÜstökösökMezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

A szervező Lauder Javne Iskolában jövő kedden zajlik a házi válogató, amelyből további két csapat vehet majd részt a LIMIT 2024 döntőjén.

A továbbjutóknak gratulálunk, minden csapat és mentor-tanáraik munkáját köszönjük!

Azokat, akik most nem jutottak tovább, várjuk a LIMIT 2025-re! Az eredményekről, további információkról e-mailben tájékoztatjuk az indulókat.


A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.

One thought on “LIMIT 2024 – online selejtező eredményei

Comments are closed.