“Azért választottam ezt a témát, mert ma, amikor mindenhol arra kérnek, hogy legyünk környezettudatosak és védjük az élővilágot, mert már a 24. órában vagyunk és a Föld létezése forog kockán, akkor az emberiség egyszerűen nem engedhet meg magának globális problémákat okozó pusztításokat. Márpedig a Borneón zajló fakivágások nagyon is hatással vannak egész Földünkre. Utána szerettem volna járni, hogy milyen lesz Borneó 2050-ben. Arra próbáltam választ keresni, hogy mi lesz ezután? Mi történik Borneón, ki mit tesz ellene? Az Európában élők
Hónap: 2024 április
Hajmási Martin: Megtörtént-e a Holdra szállás?
“A legendás Hold-misszió után az egész világ ünnepelte az Apollo 11-et és annak sikerét, a Szovjetunió sem tagadta, amit az Egyesült Államok elért. Mindössze hat évvel később jelent meg az első kételkedő, aki nem volt más, mint Bill Kaysing, ugyanis ő írta meg a We never went to the moon (Mi még sose mentünk a Holdra) című könyvet, melyben többek közt arról írt, hogy az Apollo 11 előtt 10 évvel a NASA-nál lehetetlennek tartották a Holdra szállást, viszont ezt semmivel
Multivátor #23: Közös tanulás a tatai mezőgazdasági technikum kilencedikeseivel
Az általános iskolákból és gimnáziumokból érkező csoportok után, április 18-án első alkalommal keresték fel technikumban tanuló fiatalok a Diáklabort, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. A tatai Kisalföldi ASzC Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kilencedikeseinek csoportját Heringer-Szám Anita és Klukon Vajk Gergely tanárok kísérték. A program első két sávjában három műhelyfoglalkozáson vettek részt a Komárom-Esztergom megyéből jött diákok. Juhász Mónika digitális kultúra tanár a robotkarok tudományát hozta közelebb a lányokhoz és
INNOlab: Tudomány az iskola tetején
Április 18-án rendhagyó módon kezdődött az INNOlab – Diák Innovátorok Klubja szakkör. Lelkes, a tudományok iránt nyitott csapatunkkal a középtagozat épületének teteje felé vettük az irányt, hogy megnézzük, hol tart a Lauder MIT Diáklabor “csillavizsgálójának” építése. Miután a hétfői napon beemelésre került a kupola, csak a teleszkópokra vár az új oktatási helyszín. A megfigyelőpont bejárását követően, melyre Halász János gazdasági vezetőnk is elkísérte a csoportot, forgattunk egy rövid pészahköszöntő videót a hamarosan induló izraeli – magyar űrkutatási együttműködésünk szentföldi résztvevőinek.
Szántó Barnabás: A Fermi-paradoxon – avagy egyedül vagyunk-e az univerzumban?
“Az esszém célja megvizsgálni, hogy miért nem találtunk földönkívüli életeteddig, a hosszas próbálkozás ellenére sem. Bemutatom a legelterjedtebbmagyarázatokat, és azt is, miért gondoljuk, hogy ezek a helyes válaszok a kérdésre, illetve azt, hogyan próbáljuk megoldani a problémát. Az emberiség évezredek óta töpreng ezen a hatalmas kérdésen: vajon egyedül vagyunk a világegyetemben?” – tovább a teljes esszéhez A kezdeményezésről: A dolgozat a NYIT évfolyam esszéprojektjének keretében készült. Az egyéni munka végigvitele (az esszé megírása) mellett a szakértőkkel való kapcsolattartás és kommunikáció volt a feladat egyik