Multivátor #23: Közös tanulás a tatai mezőgazdasági technikum kilencedikeseivel

Multivátor #23: Közös tanulás a tatai mezőgazdasági technikum kilencedikeseivel

Az általános iskolákból és gimnáziumokból érkező csoportok után, április 18-án első alkalommal keresték fel technikumban tanuló fiatalok a Diáklabort, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. A tatai Kisalföldi ASzC Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kilencedikeseinek csoportját Heringer-Szám Anita és Klukon Vajk Gergely tanárok kísérték.

A program első két sávjában három műhelyfoglalkozáson vettek részt a Komárom-Esztergom megyéből jött diákok. Juhász Mónika digitális kultúra tanár a robotkarok tudományát hozta közelebb a lányokhoz és a fiúkhoz. Az oktatóvideókkal színesített bevezetőt követően a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat próbálták ki az érdeklődők.

Halák László media designer a puha robotok alkalmazási területeit tekintette át, majd mindenki elkészíthette saját robotját. A fóliából létrehozott alkotásokat a tesztasztalon keltették életre látogatóink. Lehetőség volt a “prototípusok” tökéletesítése is.

A VR-szemüvegek gyakorlati alkalamazásával kapcsolatban tartott “képzést” Vajda Tibor alkalmazott médiatechnikus. A középiskolások a Nemzetközi Űrállomást fedezték fel a virtuális térben, különböző küldetéseket teljesítve.

A tanórák során jutott idő a 3D-s z-Space terminálok megismerésére. A mezőgazdaságban alkalmazott modern technológiai megoldásokról, a beszélgetések során oktatóink is sokat tanultak a jövő szakembereitől.

A harmadik sávban, a Diáklabor szakmai vezetőjének, Paszternák Andrásnak a koordinálásával, mérnöki kihívások várták a tataiakat. A fizikából szerzett korábbi ismereteket felelevenítve, a golyópályák mestereit kerestük az öt csapat közül a Tudományos körforgás workshopon.

A MULTIVÁTOR-oklevelek átadásával zártuk a napot, a küldetések sikeres teljesítéséért jutalmul, mindenki választhatott egy mókás, tudományos matricát is.

Köszönjük, hogy nálunk töltöttétek ezt a csütörtököt!


A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.