Kedden este, május 21-én, az RTL Fókusz című műsora is beszámolt a 2024-es Lauder Innovációs Maratonról. A riportban Horányi Gábor főigazgató beszél a LIM céljairól, belehallgathatunk Sebestyén Balázs motivációs előadásába, Kereszty Zsolt (Astrotech Kft.) a frissen átadott csillagvisgálót mutatja be. Az adás bejelentkezés után ezen a linken nézhető vissza, a LIM-es rész 39:20-nál kezdődik.
Hónap: 2024 május
Az ELTE Z-szakosai ismét nálunk jártak
A 28. tudományos élménynapunkon vendégeket is köszönthettünk a Diáklaborban. Folytatva az ELTE Természettudományi Karával kezdett együttműködést a Z-szak oktatói (Bubik Vera, Votisky Anna, Ferenczy Gábor) és hallgatói (Faragó Eszter, Kerekes Csenge Kata, Pintér Blanka) tekintették meg a Budai Technikum kilencedikeseinek tartott foglalkozásokat. Az egyetemről érkezett vendégek megosztották tapasztalataikat a két foglalkozásvezetővel Molnár Lászlóval, Palotai Andrással és a Lauder MIT szakmai vezetőjével Paszternák Andrással. Köszönjük a látogatást! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó
Multivátor #28: A gőzgépektől a mesterséges intelligenciáig – a Budai Technikum kilencedikesei a Diáklaborban
Május 21-én a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Technikumából a harmadik osztály kereste fel a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabort. A kilencedikeseket László Ilona és Pető László tanárok kísérték el a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra. Az első két programsávban Molnár László fizikatanár a gőzgépek tudományát hozta közelebb a fiatalokhoz kísérletek és működő modellek segítségével. Az ókori görögöktől az ipari forradalmon keresztül napjainkig követtük a gépek fejlesztésének fontosabb lépéseit, a társadalomra gyakorolt hatásukat. Palotai András informatikai szakember közös
LIMIT 2024 – közösségi élmény lett az innováció
A 2024-es Lauder Innovációs Maratonra, melyet a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor égisze alatt szerveztünk a Selye János Diáklaborhálózat programjaként, 64 csapat jelentkezett az ország minden részéről. Az online és a házi elődöntőkből 12-en jutottak be a május 16-17-én tartott 25 órás helyszíni megmérettetésre. Csütörtök délelőtt Kazal Eszter, a LIMIT szervezőcsapatának nevében köszöntötte a Debrecenből, Dunaföldvárról, Hódmezővásárhelyről, Kecskemétről, Mezőtúrról, Zalaegerszegről, Szegedről és Budapestről érkező innovátorokat. Az első két órában Diáklaborunk „Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” című tudományos élménynapjából kaptak ízelítőt
INNOlab: ISR-HUN Űrcsapatok #2
Május 16-án második alkalommal találkoztak az izraeli ORT Guttman Iskola diákjai lauderes társaikkal a netanjai Planetanya planetárium szervezésében. A Tara Elad által vezetett interaktív online foglalkozás során Ruth, Neta, Sasha, Eitan, valamint Barnabás, Tamás, Joni és Rafi, a nemzetközi kutatócsoportban részt vevő izraeli és magyarországi diákok kreatív feladatokat megoldva ismerkedtek egymással. Voltak kisebb csoportban zajló és minden résztvevőt bevonó küldetések. A kapcsolatépítés megteremti a közös űrprojektek során szükséges gördülékeny kommunikációt a két ország fiataljai között. A program lebonyolításában Merav Bekin