Multivátor #28: A gőzgépektől a mesterséges intelligenciáig – a Budai Technikum kilencedikesei a Diáklaborban

Multivátor #28: A gőzgépektől a mesterséges intelligenciáig – a Budai Technikum kilencedikesei a Diáklaborban

Május 21-én a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Technikumából a harmadik osztály kereste fel a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabort. A kilencedikeseket László Ilona és Pető László tanárok kísérték el a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra.

Az első két programsávban Molnár László fizikatanár a gőzgépek tudományát hozta közelebb a fiatalokhoz kísérletek és működő modellek segítségével. Az ókori görögöktől az ipari forradalmon keresztül napjainkig követtük a gépek fejlesztésének fontosabb lépéseit, a társadalomra gyakorolt hatásukat. Palotai András informatikai szakember közös gondolkodásra invitálta a középiskolásokat a mesterséges intelligencia térhódításával kapcsolatban. Az egyre terjedő alkalmazási területek mellett beszéltünk az AI-val kapcsolatos félelmekről, a mindennapi életünkre gyakorolt hatásairól.

Az élménynap harmadik részében egy küldetés várta a diákokat a Tudományos körforgás interaktív műhelyfoglalkozáson. A golyópályák mestereit kereste egy mérnöki kihívás keretében Paszternák András tudománykommunikátor. A hat csapatban zajló építkezés során szükség volt a korábban fizikából tanultakra. Végül a 2-es csapat győzött 24 másodpercig a pályán tartva a golyót.

Zárásként a MULTIVÁTOR-oklevelek átadására került sor, mindenki választhatott egy mókás, tudományos matricát is.

A Budai Technikum harmadik osztályával – az előzőekhez hasonlóan -, öröm volt együtt tanulni. A szervezésért köszönet Katona Beáta tanárnőnek!


A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.

One thought on “Multivátor #28: A gőzgépektől a mesterséges intelligenciáig – a Budai Technikum kilencedikesei a Diáklaborban

Comments are closed.