Multivátor #32: Szezonzáró tudományos élménynap az Újbudai Széchenyi István Gimnázium kilencedikeseivel

Multivátor #32: Szezonzáró tudományos élménynap az Újbudai Széchenyi István Gimnázium kilencedikeseivel

Június 18-án, kedden tartottuk az utolsó, sorrendben a harminckettedik “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapot a Lauder Multiverzum Innovációs (MIT) Tér Diáklaborban. Az Újbudai Széchenyi István Gimnázium osztályát Kelemen Krisztina és Héger Ágnes tanárnők kísérték el hozzánk.

A rendezvény első két sávjában Molnár László fizikatanár a gőzgépek világában kalauzolta a fiatalokat. Működő modellek, kísérletek segítségével az ókori görögöktől az ipari forradalomig tekintette át az innovációk legfontosabb lépéseit. Halák László média designer a puha robotok tudományával ismertette meg a középiskolásokat. Az elméleti bevezető után az alkotásé volt a főszerep, az elkészült puha robotokat tesztehették is a résztvevők.

Harmadik modulként egy mérnöki kihívás elé állította a csoportot Paszternák András tudománykommunikátor. Hét csapatban golyópályákat terveztek vendégeink, a legügyesebbeknek több mint 16 másodpercig sikerült mozgásban tartania a golyót a kiépített csatornákban.

Zárásként mindenki megkapta a MULTIVÁTOR-oklevelét, választhatott egy mókás, tudományos matricát ajándékba.

Köszönjük a közös tanulást, jó vakációt!


A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.

One thought on “Multivátor #32: Szezonzáró tudományos élménynap az Újbudai Széchenyi István Gimnázium kilencedikeseivel

Comments are closed.