A KETER csillagvizsgálóban hangolódtunk a Hold napjára

A KETER csillagvizsgálóban hangolódtunk a Hold napjára

2021 óta július 20-án van a Hold nemzetközi napja, annak emlékére, hogy az Apollo-program keretében az Apollo–11 legénységének két tagja, Neil Armstrong és Edwin Aldrin 1969-ben ezen a napon lépett a Holdra.

Az 55. évfordulóra hangolódva július 16-án, kedden este ismét megnyílt a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor KETER csillagvizsgálója az érdeklődő lauderes családok előtt. A 20 órától 22:30-ig tartó program tíz sávjában több mint hatvanan kémlelték az eget a második közös csillagászati rendezvényünkön.

Horányi Gábor főigazgató és Molnár László fizikatanár irányításával a Hold felszínét tanulmányozták a résztvevők: diákok, szülők, munkatársak.

A nagyrészt kedvező időjárási viszonyok mellett zajló megfigyelés többeknek az első teleszkópos élménye volt.

Köszönjük mindenkinek az aktív részvételt!

A szervezésben Halász János gazdasági vezetőnk és Paszternák András, a Diáklabor szakmai vezetője működött közre.

(Fényképek: Budavári Eszter, Urvölgyi Balázs, PA)


A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.