Nemzeti Tudósképző Akadémia: Űrbiológiáról a Radnóti Területi Képzési Központjának diákjaival

Nemzeti Tudósképző Akadémia: Űrbiológiáról a Radnóti Területi Képzési Központjának diákjaival

Január 13-án és 15-ön folytatódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) budapesti Területi Képzési Központjainak (TKK) együttműködése. A ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium TKK-jának szervezésében érkeztek hozzánk diákok, hogy részt vegyenek Horányi Gábor tanár úr rendhagyó gyakorlatán.

A KETER csillagvizsgáló virtuális bemutatását követően a gravitáció fizikai fogalmat járták körül a résztvevők, rávilágítva a biológiai vonatkozásokra. Az érdeklődők számba vették az űrhajósokra leselkedő egészségügyi veszélyeket, az ezek elleni védekezés lehetőségeit.

Zárásként mókás, tudományos matricáink közül választhattak a fiatalok.

Köszönjük a közös tanulást!


Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki:

A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.