Április 28-án a Lauder Javne Óvoda Cheeky Monkeys csoportja járt a Diáklaborban. Ezúttal a Curiscope kiterjesztett valóságot alkalmazó pólójával ismerkedtünk, majd saját mintákat terveztünk a csapattal. A biológiához, az emberi testhez, a környezetünkhöz kapcsolódó alkotások egy része a MIT falait díszíti mostantól. Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló
Szerző: Paszternák András (szerk.)
Nemzeti Tudósképző Akadémia: Hétzáró biológiai foglalkozások
Április 23-án Horányi Gábor gondolatébresztő előadására került sor a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) oktatási programjának keretében. A Láthat-e a láthatatlan ember? című délutáni programon a fizika és a biológia szemszögéből járták körül a résztvevő diákok a kérdést. Másnap haladó mikroszkópiai gyakorlatra került sor, illetve a Szábábá évfolyam Természettudomány óráján Kőrösi Gertrud biológiatanár és Paszternák András, Diáklaborunk szakmai vezetője az NTA keretében fejlesztett A születés csodája című programra várta a fiatalokat. Az interkatív foglalkozáson a Csodák Palotája szülés szimulátora is bevetésre
MIT Tükör #30-31 Mit tanulhatunk a pólónkról?
Április 24-én a Lauder MIT Diáklaborban zajlott a tizedikes diákok biológiaórája, mely során a Curiscope kiterjesztett valóságot használó biológiai szemléltetőeszközt ismerték meg a fiatalok. A rendhagyó tanóra második felében a természettudományos oktatásban bevethető pólókat terveztek a középiskolások. Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló
MIT Tükör #28-29 Az emberi testtel ismerkedtek a hatodikosok
Április 21-én a Pakli és a Piknik osztály látogatott el a Diáklaborba. A hatodikosok az emberi testről tanultakat mélyítették el a modern oktatástechnológiai és a klasszikus szemléltetőeszközök segítségével, melyek a Nemzeti Tudósképző Akadémia jóvoltából érhetők el nálunk. A csontváz felépítésének tanulmányozása után a belső szervekkel foglalkoztunk. A kiterjesztett valóság, a z-Space 3D-s terminál és a VR-szemüveg is szerephez jutott a rendhagyó tanórákon. Az élményprogram lebonyolításában Kővári Luca, Biljarszki Dániel és Paszternák András működött közre. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunkat a
miniMIT #55: Vedd fel a tudományt!
Április 21-én a Lauder Javne Óvoda Lurkó csoportja járt a Diáklaborban. Ezúttal a Curiscope kiterjesztett valóságot alkalmazó pólójával ismerkedtünk, majd saját mintákat terveztünk a csapattal. A biológiához, az emberi testhez, a környezetünkhöz kapcsolódó alkotások egy része a MIT falait díszíti mostantól. A program végén most sem hiányozhattak a vidám ajándékmatricák. Diáklaborunkat a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási,
