MIT mond erről a tudomány? – beszámoltak a kutatócsoportok

November 27-28-án adtak számot az Áhává évfolyam kutatócsoportjai az elmúlt négy hétben végzett kutatómunkáról. Az Aulában nyolc-nyolc csoport lépett a színpadra, hogy beszámoljon az eredményekről, összegezze az információkat, következtetéseket vonjon le az elvégzett kísérletekből. A szaktanári mentorok négy szempont mentén (tudományos igényesség, csapatmunka, közérthetőség, kreatív prezentáció) értékelték az előadásokat, a teljes érdemjegybe beszámít a három korábbi mérföldkő teljesítésének mikéntje is. A diákok mindkét napon szavaztak a legjobb prezentációról, a három közönségdíjas csapat: Űrkutatók – Milyen kapcsolata van a Holdnak az emberekkel? Csárcsászárság – Hogy lehet zöldebb

Tovább a teljes cikkre »

“Nagyüzem” a Diáklaborban

A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor eszközparkját egyre nagyobb mértékben használjuk a különböző iskolai projektek keretében. November 28-án, csütörtökön délelőtt minden 3D nyomtatónk üzemben volt. A másik teremben a végzős évfolyam diákjai – a Tech-csapat mentorálása mellett – vágták a szalagavatói filmjüket. (Borítókép: Koczka Benjamin) A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból

Tovább a teljes cikkre »

MIT Tükör #15: Pakli-csata a golyópályán

Csütörtök reggel, november 28-án az ötödikes Pakli osztállyal indult a Diáklabor napja. Kővári Vanda Luca és Szekeres Ferenc tanulói közösségi golyópályaépítésen vettek részt szakmai vezetőnk Paszternák András koordinálásával. Az ötödikesesek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az építésbe, a 30 perc alatt, egymással is nagy tervezői csatákat vívva, készültek a pályaszakaszok. A korábban tanultakat felhasználva egyengették a golyó útját a lauderesek. A rendelkezésre álló idő ezúttal is rövidnek bizonyult, sokan szívesen folytatták volna a közös alkotást. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett:

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #43: A múltból a jövőbe – tudományos élménynapon a Kosztolányi Dezső Gimnázium tizedikesei

November 26-án a Kosztolányi Dezső Gimnázium tizedikesei érkeztek a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” programon. A diákokat Tomory Ágnes és Weiszkopfné Kövesközi Zsuzsa tanárnők kísérték. Vendégeinket szakmai vezetőnk, Paszternák András köszöntötte, majd két csoportban Molnár László fizikatanár a gőzgépek történet hozta közelebb a fiatalokhoz működő modellek és kísérletek segítségével. A másik teremben Biljarszki Dániel, a Diáklabor munkatársának irányításával, VR-szemüvegeket használva a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket a gimnazisták. A Tudományos körforgás keretében

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #12: Halak és trendellik

Az űrállomás építése, a robotkarok megismerése, a párolgás folyamatának tanulmányozása után új kísérletek várták a Lurkó csoport tagjait a Diáklaborban. A három hal meséjén keresztül optikai illúziókkal foglalkoztunk, majd a fekete filctoll igaz történetét a kromatográfia segítségével derítették fel a gyerekek hanuka ünnepéhez kapcsolódóan. A workshop a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány által támogatott „Jewish STEAM a Lauder MIT Diáklaborban” c. pályázat (P-040-II.2/2024) keretében valósult meg. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola,

Tovább a teljes cikkre »

1 2 3 33