December 12-én a Tápiószentmártoni Kubinyi Ágoston Általános Iskola hetedikesei és nyolcadikosai érkeztek a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Komjáti Zoltánné igazgató-helyettes szervezésében. A tudományos élménynap Szirtes Aliz tanárnő ‘MI vagyok én?‘ című, a mesterséges intelligenciát a művészetekkel összekapcsoló foglalkozásával indult. A workshop keretében, a résztvevők önmaguk megismerésén keresztül alkottak meg egy-egy perszónát a múltból és a jövőből. Extra programként az iskola tetején folytatódott a közös tanulás. Horányi Gábor főigazgató a Keter csillagvizsgálóban Nap-megfigyelésre invitálta a tanulókat és kísérőiket. A napfoltok
Kategória: MIT – Rendezvények
Best of MIT: a prágai Lauder Iskola diákjaival indítottuk a napot
December 12-én a prágai Lauder Iskola tizedikesei keresték fel oktatási intézményünket. A látogatás a Lauder MIT Diáklaborban kezdődött. A Best of MIT program keretében – a török, holland, amerikai csoportokat követően – VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket a fiatalok Biljarszki Dániel koordinálásával. A golyópályák rejtelmeivel Paszternák András vezetésével ismerkedtek vendégeink. Jutott idő a 3D-s z-Space terminálok és az Energia-börze eszközeinek kipróbálására is. Děkujeme za návštěvu! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó
Bolygók, elemek, filmek, kutatások… STEAM-NAP 2024
December 10-én ötödik alkalommal (2020/21, 2021/22, 2022/23, 2023/24) rendeztünk STEAM-NAPot a gimnáziumi tagozat négy évfolyamának és a NYIT-eseknek. Kedden délelőtt az Aulában indítottuk a programot. A “Lauder periódusos rendszere” STEAM-foglalkozás keretében Lantai Linda és Paszternák András a jövő tanévi iskolai naptárhoz gyűjtött ötleteket diákjaink aktív részvételével. A workshop lebonyolításában Gárdos Bernadett, Juhász Mónika és Varga Péter működött közre. Az idei STEAM-NAP három alappilléren nyugodott: megismertük a szomszédunkban, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívumban zajló értékmentő munkát Ordasi “Chillagász” Andrástól tanultunk az űr
Multivátor #45: Robotok, MI, VR – a jövőről gondolkodtunk a budajenői hetedikesekkel
December 5-én a Budajenői Általános Iskola hetedikesei érkeztek a Lauder MIT Diáklaborba Gulácsiné Kozma Sarolta és Kristály Szilvia tanárnők vezetésével. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Juhász Mónika tanárnő műhelyfoglalkozásán a robotokkal ismerkedtek a diákok. Az átfogó bevezetőt követően a programozható, távirányítható és rajzoló robotkarokat próbálták ki vendégeink. Palotai András informatikai szakember a mesterséges intelligencia térhódításáról, mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról tartott gondolatébresztő workshopot. Voltak, akik a teremben található 3D-és z-Space terminálokat is tesztelték. A Tudományos körgorgás
INNOlab: Teszteltük a Jövő városát
December 5-én ismét találkoztak az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjának tagjai. Ezúttal a Makerspace Jövő városa készletét teszteltük. A gondolatébresztő, interaktív műhelyfoglalkozáson egy új város alapjait tettük le. Beszéltünk napjaink és a jövő urbanisztikai kihívásairól. Az energia börze eszközeit felhasználva gondoskodtunk a település áramellátásáról. A hőelektromosságot és a tengervízből előállított áromot választották a “mérnökeink”. A következő hetekben a kisváros fejlesztésén dolgozunk majd. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola,