Május 23-án a negyedik osztály érkezett a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Technikumából a Diáklaborba. A tizenegyedikeseket Oláh-Száraz Ildikó és Ihász Gábor tanárok kísérték. A csoportot a „Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” élménynapon tudománytörténeti kalandozás várta. Az ókori görögöktől indulva, a gőzgépek fizikáján át vezetett az út a robotkarok alkalmazásának megismeréséig. Az előbbi műhelyfoglalkozáson Molnár László fizikatanár kísérletek és működő modellek segítségével mutatta be az ipart forradalmasító eszközöket. Az utóbbin Juhász Mónika digitális kultúra tanár az elméleti bevezetőt követően a programozható,
Kategória: MULTIVÁTOR élménynapok
Az ELTE Z-szakosai ismét nálunk jártak
A 28. tudományos élménynapunkon vendégeket is köszönthettünk a Diáklaborban. Folytatva az ELTE Természettudományi Karával kezdett együttműködést a Z-szak oktatói (Bubik Vera, Votisky Anna, Ferenczy Gábor) és hallgatói (Faragó Eszter, Kerekes Csenge Kata, Pintér Blanka) tekintették meg a Budai Technikum kilencedikeseinek tartott foglalkozásokat. Az egyetemről érkezett vendégek megosztották tapasztalataikat a két foglalkozásvezetővel Molnár Lászlóval, Palotai Andrással és a Lauder MIT szakmai vezetőjével Paszternák Andrással. Köszönjük a látogatást! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó
Multivátor #28: A gőzgépektől a mesterséges intelligenciáig – a Budai Technikum kilencedikesei a Diáklaborban
Május 21-én a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Budai Technikumából a harmadik osztály kereste fel a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabort. A kilencedikeseket László Ilona és Pető László tanárok kísérték el a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra. Az első két programsávban Molnár László fizikatanár a gőzgépek tudományát hozta közelebb a fiatalokhoz kísérletek és működő modellek segítségével. Az ókori görögöktől az ipari forradalmon keresztül napjainkig követtük a gépek fejlesztésének fontosabb lépéseit, a társadalomra gyakorolt hatásukat. Palotai András informatikai szakember közös
Multivátor #27: Tudományos élménynapon a Reménység Katolikus Általános Iskola nyolcadikosai
Május 14-én a Reménység Katolikus Általános Iskola nyolcadikosai vették birtokba a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabort. A Kis Anikó és Somodi Anna tanárnők vezetésével érkező csapat a háromórás „Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon vett részt. Székely Judit vizuális kultúra tanár workshopjain a tudomány és a művészet eszközeit felhasználva a jövőbe küldtek üzenetet a fiatalok. A történelmi áttekintést követően az alkotásé volt a főszerep, a terveket arany- és bronzszínű lapokba vésték vendégeink. A mesterséges intelligencia térhódításáról tartott gondolatébresztő műhelyfoglalkozásokat
Multivátor #26: Aszódi diákokkal a robotok és a marsi jövő nyomában
Május 9-én a Váci Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Műszaki Technikum, Gimnázium és Kollégium kilencedikesei keresték fel a Diáklabort Kuthi Józsefné, Mayer Tamás és Kuthi Balázs kíséretében. A “Legyetek Ti is Multivátorok!” tudományos élménynapot Csordás Eszter és Halák László média designerek műhelyfoglalkozásaival indítottuk. A Marsi kentauron a jövő bolygóhódítóinak világát alkották meg a fiatalok a mesterséges intelligencia segítségével. A digitális módszerek mellett hagyományos művészeti elemek is színesítették a workshopot. A puha robotok történetét és alkalmazási területeit tekintették át a középiskolások a