Nemzeti Tudósképző Akadémia: biocsütörtök

December 11-én, csütörtökön három gyakorlatot szerveztünk a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) keretében. Reggel növényszövettani ismereteiket mélyítették el a tizenegyedikesek Kőrösi Gertrud tanárnő vezetésével. Diáklaborunk modern oktatástechnológiai eszközeit használva ismerkedtek a fiatalok a témával. A délelőtt folyamán Pausch Piroska tanárnő a kilencedikeseket vezette be a mikroszkópozás és a mintaelőkészítés rejtelmeibe. Hagymahéjat, répametszetet és burgonya kaparékot vizsgáltak a középiskolások. Délután az NTA budapesti Területi Képzési Központjainak együttműködése keretében fogadtuk az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium szervezésében érkező diákokat.

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: “A születés csodája” gyakorlaton az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium Területi Képzési Központjának diákjai

December 9-én folytatódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia budapesti Területi Képzési Központjainak együttműködése. Kedden délután az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium szervezésében érkeztek hozzánk diákok, hogy részt vegyenek A születés csodája című gyakorlaton. A biológia iránt elkötelezett fiatalokat dr. Kőrösi Gertrud biológiatanár és dr. Paszternák András, Diáklaborunk szakmai vezetője fogadta. Bevezetésként őz szerveket tanulmányoztak vendégeink, majd rátértünk a születés témájára. A LED-fal előtt áttekintettük a genetikai és a fogantatással, várandósággal, szüléssel kapcsolatos anatómiai ismereteket, a magzat fejlődését egy kisfilm segítségével tanulmányoztuk. A Csodák Palotájától kölcsönkapott szülési szimulátorral sikeresen világra segítettük a gyermeket, majd a készlet további

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: Csütörtöki biológia két helyszínen

December 4-én a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) nálunk működő Budapest V. Területi Képzési Központjának (TKK) diákjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban mikroszkópiai ismereteiket mélyíthették el növényszövettani gyakorlat keretében Bakonyi Judit és Czédulás Katalin biológiatanárok vezetésével. Ezzel párhutzamosan az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium által gondozott NTA TKK csapata Horányi Gábor fizikatanárral a gravitáció fogalmát és a súlytalanság biológiai hatásainak kérdését járta körül az Űrbiológia gyakorlaton. Vendégeink VR-szemüvegekkel térképezték fel a Nemzetközi Űrállomást, kipróbálhatták a 3D-s z-Space terminálokat is. A

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: Biológiáról itt is, ott is

December 2-án a Nemzeti Tudósképző Akadémia budapesti Területi Képzési Központjainak együttműködésében két program is zajlott. A hozzánk tartozó középiskolások az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium laborjában növényszövettani gyakorlaton vettek részt Molnár Ágnes tanárnő vezetésével. A mikroszkópiai mintaelőkészítést és megfigyelést sajátíthatták el az érdeklődők. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium szervezésében Horányi Gábor fizikatanár, iskolánk tehetséggondozásért felelős vezetője tartott űrbiológiai foglalkozást a Szent-Györgyi diákoknak. A KETER csillagvizsgáló virtuális bemutatása után a gravitáció hatásait vették számba a résztvevők.

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #45 Salátakóstoló és csontvázkirakó

December 2-án a Lauder Javne Óvoda Méhecske csoportjának egyik része látogatott el a Diáklaborba. Ráhangolódásként a MÁJIM projekt keretében beszerzett innovatív kiskert első zöldségeit, a salátát kóstolhatta meg a csapat. A Nemzeti Tudósképző Akadémia jóvoltából az emberi test rejtelmeivel ismerkedtek az ovisok. Az összerakható csontváz segítségével a test felépítését tanulmányoztuk, majd a belső szerveket térképeztük fel a torzó részeit megismerve. *A Lauder Javne Iskola Multiverzum Innovációs Tér közösségi projektje (P-051-II.2/2025) a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Miniszterelnökség és a MAZSÖK támogatásával valósult

Tovább a teljes cikkre »