INNOlab: Mikroszkópok, kreatív építés, tudományos küldetések

Október 28-án ismét találkoztunk az INNOlab – Diák Innovátorok Klubja szakkörön. Elsőként a mikroszkópok történetével, a megfigyelés eszközeihez kapcsolódó innovációkkal foglalkoztunk, majd a Nemzeti Tudósképző Akadémia által biztosított mikroszkópokkal megfigyeléseket végeztünk. Az ismeretlen minták azonosítása után sórák petéket tanulmányoztunk. A délután második részében folytattuk az előző tanévben megkezdett helikopter építését, készült hidrogénnel hajotott modellautó és a zSpace terminálokat is kipróbálták az újonnan csatlakozók. Diáklaborunkat és a KETER kupolát a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #41 Légylábmegfigyelésen a méhecskék

Kedden reggel a Lauder Javne Óvoda Méhecske csoportjának egyik fele látogatott a Diáklaborba. A csapat második foglalkozásán a mikrovilágban kalandoztunk a Nemzeti Tudósképző Akadémia eszközeinek segítségével. Megismertük a mikroszkópok felépítését és működését, megfigyeléseket végeztünk, a látottakat lerajzoltuk, majd környezetünkből újabb mintákat gyűjtöttünk. Zárásként egy-egy matricát kaptak az ovisok, a tudományos küldetés sikeres teljesítéséért. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunkat és a KETER kupolát a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: A látás tudománya – Színek és fények gyakorlat

Kedden délután ismét a Nemzeti Tudósképző Akadémia Budapest V. Területi Képzési Központjának diákjai érkeztek a Diáklaborba, hogy közösen mélyítsék el biológiai és fizikai ismereteiket. A lauderesek mellett a Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium középiskolásai vettek részt Molnár László fizikatanár rendhagyó optikai gyakorlatán, mely a szívvel és a születéssel kapcsolatos modulokat követte. Az alapfogalmaktól indulva, kísérleteken keresztül tanulmányoztuk a szem működését, a képalkotás tudományos hátterét.

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #40 Lurkók a mikrovilágban

Az őszi ünnepek után visszatértek az ovisok a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. A Lurkó csoport ezúttal a Nemzeti Tudósképző Akadémia jóvoltából beszerzett mikroszkópok segítségével a mikrovilágban kalandozott. Közösen ismertük meg a mikroszkóp részeit, tanulmányoztuk környezetünk apró részleteit. Légylábat, sáskaszárnyat és szemet vizsgáltunk, hajszálak képét elemeztük, előre elkészített mintákban gyönyörködtünk. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunkat és a KETER kupolát a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: “budapesti körforgás”, avagy a Területi Képzési Központok együttműködése

Október 16-án indult útjára a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) budapesti Területi Képzési Központjainak (TKK) együttműködése, melynek keretében egymás gyakorlatait is látogathatják a tehetséggondozó programban résztvevő diákok. Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium TKK-jának csapata a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban a “Legyél Te is bioMULTIVÁTOR!” programon vett részt, melynek középpontjában a szív biológiája állt. Dr. Kőrösi Gertrud biológia tanár egy őz szívén keresztül hozta közelebb a témát a fiatalokhoz. A gyakorlaton alkalom nyílt más szervek tanulmányozására is. Az emberi

Tovább a teljes cikkre »