December 12-én a Tápiószentmártoni Kubinyi Ágoston Általános Iskola hetedikesei és nyolcadikosai érkeztek a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Komjáti Zoltánné igazgató-helyettes szervezésében. A tudományos élménynap Szirtes Aliz tanárnő ‘MI vagyok én?‘ című, a mesterséges intelligenciát a művészetekkel összekapcsoló foglalkozásával indult. A workshop keretében, a résztvevők önmaguk megismerésén keresztül alkottak meg egy-egy perszónát a múltból és a jövőből. Extra programként az iskola tetején folytatódott a közös tanulás. Horányi Gábor főigazgató a Keter csillagvizsgálóban Nap-megfigyelésre invitálta a tanulókat és kísérőiket. A napfoltok
Kategória: Lauder MIT Diáklabor
Best of MIT: a prágai Lauder Iskola diákjaival indítottuk a napot
December 12-én a prágai Lauder Iskola tizedikesei keresték fel oktatási intézményünket. A látogatás a Lauder MIT Diáklaborban kezdődött. A Best of MIT program keretében – a török, holland, amerikai csoportokat követően – VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket a fiatalok Biljarszki Dániel koordinálásával. A golyópályák rejtelmeivel Paszternák András vezetésével ismerkedtek vendégeink. Jutott idő a 3D-s z-Space terminálok és az Energia-börze eszközeinek kipróbálására is. Děkujeme za návštěvu! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó
December – MIT
Az iskolai falinaptár decemberi oldalán egy másik civilizációnak üzennek diákjaink. Vida Maja Judit (Szábábá évfolyam) alkotása mellett a Diáklabor egyik oktatójának, Székely Judit művésztanárnak a gondolatai olvashatók. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.
Bolygók, elemek, filmek, kutatások… STEAM-NAP 2024
December 10-én ötödik alkalommal (2020/21, 2021/22, 2022/23, 2023/24) rendeztünk STEAM-NAPot a gimnáziumi tagozat négy évfolyamának és a NYIT-eseknek. Kedden délelőtt az Aulában indítottuk a programot. A “Lauder periódusos rendszere” STEAM-foglalkozás keretében Lantai Linda és Paszternák András a jövő tanévi iskolai naptárhoz gyűjtött ötleteket diákjaink aktív részvételével. A workshop lebonyolításában Gárdos Bernadett, Juhász Mónika és Varga Péter működött közre. Az idei STEAM-NAP három alappilléren nyugodott: megismertük a szomszédunkban, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívumban zajló értékmentő munkát Ordasi “Chillagász” Andrástól tanultunk az űr
Amikor kicsengetnek…
Diáklaborunkban nem áll meg az élet akkor sem, amikor véget ér a tanítás. Ilyenkor az iskola TehetségHáz tehetséggondozó programjának diákjai veszik birtokba a teret, videót vágnak, 3D-ben terveznek a számítógépeken… A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.