Nemzeti Tudósképző Akadémia: Házon kívül – veseboncolás az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium laborjában

A Nemzeti Tudósképző Akadémia budapesti Területi Képzési Közponjainak együttműködésének keretén diákjaink (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Kürt Alternatív Gimnázium, Lauder Javne Iskola, Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Szent Margit Gimnázium) november 6-án az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium laborjában a Kiválasztószervrendszer vizsgálata című gyakorlaton vettek részt. Az elméleti háttér áttekintését követően, a veseboncolás során anatómiai ismereteiket mélyítették el a középiskolások. Az állati szervek vizsgálata során a jegyzőkönyvvezetést is gyakorolták a fiatalok. Köszönjük

Tovább a teljes cikkre »

Nálunk jártak az ELTE kémiatanár szakos hallgatói

November 19-én az ELTE kémiatanár szakos hallgatói, Koczka Szofi és Újvári Rafael keresték fel a Lauder MIT Diáklabort dr. Szalay Luca adjunktus (ELTE Kémiai Intézet) vezetésével. Vendégeinket szakmai vezetőnk, dr. Paszternák András fogadta. Látogatóink megismerhették a MIT működését, oktatási céljait és programjait, a terepgyakorlat részeként találkoztak Horányi Gábor főigazgatóval, akitől a jövő iskolájáról hallottak, valamint Szabó Anna kémiatanárunkkal. Pályakezdő kollégánk első tapasztalatait osztotta meg az egyyetemi hallgatókkal. Az érdeklődő csapat megtekintette a miniMIT program reggeli ovis foglalkozását is. Köszönjük a látogatást! A pályázat kódja:

Tovább a teljes cikkre »

A Lauder MIT Diáklabor is bemutatkozott a 7. Művészetpedagógiai Konferencián

Június 27-én a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborról is hallhattak a 7. Művészetpedagógiai Konferencia – Improvizáció és kreativitás a művészeti nevelésben című konferencia résztvevői az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A Játékpedagógia szekcióban a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése projekt keretében megvalósuló ismeretterjesztő műhely koordinátora Szarvas Ildikó és Paszternák András, szakmai vezető foglalta össze a 2023/24-es tanáv tapasztalatait. Az oktatási célkitűzésekről és a programokról András, míg a természettudományok művészeti kapcsolatairól Ildikó beszélt, vázolva a SciArt módszertan eszköztárát, számba véve a megvalósult alkotói

Tovább a teljes cikkre »

Az ELTE Z-szakosai ismét nálunk jártak

A 28. tudományos élménynapunkon vendégeket is köszönthettünk a Diáklaborban. Folytatva az ELTE Természettudományi Karával kezdett együttműködést a Z-szak oktatói (Bubik Vera, Votisky Anna, Ferenczy Gábor) és hallgatói (Faragó Eszter, Kerekes Csenge Kata, Pintér Blanka) tekintették meg a Budai Technikum kilencedikeseinek tartott foglalkozásokat. Az egyetemről érkezett vendégek megosztották tapasztalataikat a két foglalkozásvezetővel Molnár Lászlóval, Palotai Andrással és a Lauder MIT szakmai vezetőjével Paszternák Andrással. Köszönjük a látogatást! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó

Tovább a teljes cikkre »

Z-szakos ELTE-s hallgatók és oktatók a Diáklaborban

Néhány héttel az ELTE Természettudományi Kar vezetőinek látogatása után, április 8-án a Z-szak hallgatói és oktatói keresték fel a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabort Weiszburg Tamás szakfelelőse kíséretében. Vendégeinket Horányi Gábor, a Lauder Javne Iskola főigazgatója és Halász János gazdasági vezetőnk köszöntötte. A Diáklabor működését, oktatási programját Paszternák András, a labor szakmai vezetője ismertette. Az elméleti bemutatót gyakorlati feladatok követték. Az egyetemi látogatók kipróbálhatták a képzelet játszóteret, a 3D-s z-Space terminálokat, a VR-szemüvegeket és a robotkarokat. A lehető leghosszabb

Tovább a teljes cikkre »