November 27-28-án adtak számot az Áhává évfolyam kutatócsoportjai az elmúlt négy hétben végzett kutatómunkáról. Az Aulában nyolc-nyolc csoport lépett a színpadra, hogy beszámoljon az eredményekről, összegezze az információkat, következtetéseket vonjon le az elvégzett kísérletekből. A szaktanári mentorok négy szempont mentén (tudományos igényesség, csapatmunka, közérthetőség, kreatív prezentáció) értékelték az előadásokat, a teljes érdemjegybe beszámít a három korábbi mérföldkő teljesítésének mikéntje is. A diákok mindkét napon szavaztak a legjobb prezentációról, a három közönségdíjas csapat: Űrkutatók – Milyen kapcsolata van a Holdnak az emberekkel? Csárcsászárság – Hogy lehet zöldebb
Címke: mesterséges intelligencia
MIT mond erről a tudomány? – 4. hét
November 21-én a diáklaboros konzultációs alkalmakon a kutatási munka összegzésével foglalkoztak a kilencedikesek. Sorkerült az utolsó mérésekre, elkészültek a bemutatókhoz szükséges videók, fényképek. A szaktanári mentorok útmutatásai, visszajelzései alapján továbbfinomodtak a jövő szerdai és csütörtöki előadásokra készülő prezentációk. A projekt részleteiről annak weboldalán olvashatnak az érdeklődők. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt,
INNOlab: Spagetti és űrkutatás
Csütörtökön, november 21-én folytatódott az INNOlab – Diák Innovátorok Klubja. Ezúttal a mesterséges intelligencia segítségével térképeztük fel a spagetti és az űrkutatás kapcsolatát. A gyurmaragasztóból és száraztésztából készült modellek után a Copilot segítségével készítettünk grafikákat, teszteltük, hogy a megadott leírások mennyire befolyásolják a képalkotást. A fényképek, digitális rajzpadon készült alkotások AI-alapú újragondolását tanulmányoztuk, versek és dalok is születtek ezek alapján. A szakkör második részében folytatódott a helikopterépítés. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne
Multivátor #42: Gondolatébresztő tudományos élménynapon a “Schola Europa Akadémia” kilencedikesei
November 19-én a “Schola Europa Akadémia” Technikum, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kilencedikesei vettek részt a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” című tudományos élménynapon a Lauder MIT Diáklaborban. A középiskolásokat Burján Krisztina és Fehér Judit tanárnők kísérték el a rendhagyó tanórákra. Az első két programsávban Dávid Anett fizikatanár és Palotai András informatikai szakember foglalkozásain vettek részt a fiatalok. Az előbbin az űrkuka tartalmának elemzésén keresztül térképeztük fel a Föld körül keringő űreszközöket és az emberes űrrepülés történetét. Az utóbbin a mesterséges
MIT mond erről a tudomány? – 3. hét
Harmadik alkalommal találkoztak csütörtökön a kilencedik évfolyam diákjai, szaktanári mentoraik és a Lauder MIT Diáklabor csapata, hogy a folytassák a 16 csoportban megkezdett kutatásokat. Voltak, akik méréseket végeztek, kérdőívet állítottak össze, robotot építettek vagy a prezentációjukon dolgoztak. Ezen a napon kezdtük meg a felkészülést az idei STEAM-NAPra, melyen különleges feladat vár majd az évfolyamra egy Science Börze keretében. A projekt részleteiről annak weboldalán olvashatnak az érdeklődők. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú