Multivátor #100: Űrhírek, MI-filmműhely és mérnöki kihívás a Madách Imre Gimnázium tudományos élménynapján

Kedden, október 13-án került sor a századik “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A Madách Imre Gimnázium tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamos fizika fakultációra járó diákjai Kovács Ágnes Lilla tanárnő vezetésével három foglalkozáson vettek részt. Az űrhírek világához adott iránytűt Ordasi “Chillagász” András tudománykommunikátor a fiataloknak. A kritikus gondolkodás fontosságára hívta fel a figyelmet, hazai forrásokat is említve. A mesterséges intelligencia alapú filmkészítést ismerhették meg a középiskolások Székely Olivér, a Lauder Stúdió szakmai felelősének

Tovább a teljes cikkre »

MITxStúdió AI Filmműhely

Székely Olivér, brand manager, a Lauder Stúdió szakmai felelősének beszámolója Szeptember 28-án folytatódott a MIT Diáklaborban a MITxStúdió AI Filmműhely workshopsorozata. A második alkalmon a Lauder Javne Iskola 10. évfolyamának másik fele vett részt. Ők saját rajzokkal és általuk kitalált karakterekkel érkeztek, és ezeket a figurákat mozgatták meg mesterséges intelligencia segítségével. Így a papíron megszületett szereplők mozgó filmjelenetekben elevenedtek meg.Ezután kipróbálhatták a Filmműhely erre a sorozatra fejlesztett generatív AI-alkalmazásának szereplő- és helyszínépítőjét is. Itt azt fedezték fel, hogyan lehet képeket,

Tovább a teljes cikkre »

Nobel-díjasoktól tanuló gimisek, kitelepülő Diáklabor – a MOLECULAR FRONTIERS SZIMPÓZIUM BUDAPEST 2026-ról lauderes szemmel

A Molecular Frontiers Szimpózium egy évente többször világszerte megrendezett rangos esemény a Molecular Frontiers Alapítvány szervezésében, ahol a molekuláris tudományok terén elért legújabb áttöréseket mutatják be a világ élvonalába tartozó tudósok. A Nemzeti Tudósképző Akadémia nyáreleji diplomaosztóján kaptunk meghívást a szeptember 24-25-én zajló konferenciára a főszervezőtől, Beke-Somfai Tamástól. A biológia és a kémia iránt érdeklődő diákcsoportunk részvétele mellett, a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor is lehetőséghez jutott a bemutatkozásra. A téma iránt nyitott diákcsapatot Körösi Gertrud és Pausch Piroska

Tovább a teljes cikkre »

Elindult a MITxStúdió AI Filmlabor workshopsorozat

Székely Olivér, brand manager, a Lauder Stúdió szakmai felelősének beszámolója Szeptember 14-én elindult a MIT Diáklaborban a MITxStúdió AI Filmlabor workshopsorozata. Elsőként a Lauder Javne Iskola 10. évfolyamos diákjai próbálhatták ki, milyen az MI-asszisztált, multimodális filmkészítés. A foglalkozáson a diákok saját ötleteikre épülő filmjeleneteket adtak elő. Ezután egy kifejezetten erre a workshopsorozatra kifejlesztett generatív AI-alkalmazással saját szereplőket és helyszíneket hoztak létre. Ez a lépés a prompt engineering rejtelmeibe is bevezette őket: meg kellett tanulniuk, hogyan érik el a kívánt eredményt

Tovább a teljes cikkre »

“Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” a Lauder Diáklaborjában – Foglalhatóak a 2026/27-es tanév tudományos élménynapjai!

Kedves Pedagógusok! Elindult az időpontfoglalás a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor következő tanévére — ezzel együtt megnyílt a lehetőség, hogy diákjaik egy igazán inspiráló, ingyenes tudományos élményprogramon vegyenek részt! Az elmúlt években közel száz csoport tapasztalta meg, milyen, amikor a természettudomány kézzelfogható, játékos és felfedezésre hívó formában jelenik meg. A Lauder MIT Diáklaborban a diákok nem nézők: aktív kutatók, alkotók és kísérletezők. Mit kínálunk? Három órányi intenzív, interaktív tudományos kalandozást a Lauder Javne Iskolában, 5–12. évfolyamos diákcsoportok számára (minimum

Tovább a teljes cikkre »

1 2 3 … 18