December 3-án ismét a Hámszá osztály járt nálunk, ezúttal az űr rejtelmeiről tanultak a hatodikosok. Biljarszki Dániel irányításával a Nemzetközi űrállomáson hajtottak végre küldetéseket VR-szemüvegek segítségével a diákok. A kisfilmes bevezető után a modern eszközök alkalmazását gyakorolták a fiatalak, ezt követte az önálló feladatmegoldás. Ordasi “Chillagász” Andrástól a szakemberek mindennapi munkájáról hallottak az érdeklődők a Csillagászat a hétköznapokban előadás keretében. Munkatársunk válaszolt a számtalan felmerülő kérdésre is. A szervezésért és a lebonyolításért köszönet Fenyő Ágnesnek, Laufer Péternek és Devecseri Tamásnak!
Címke: MIT TÜKÖR
MIT Tükör #15: Pakli-csata a golyópályán
Csütörtök reggel, november 28-án az ötödikes Pakli osztállyal indult a Diáklabor napja. Kővári Vanda Luca és Szekeres Ferenc tanulói közösségi golyópályaépítésen vettek részt szakmai vezetőnk Paszternák András koordinálásával. Az ötödikesesek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat az építésbe, a 30 perc alatt, egymással is nagy tervezői csatákat vívva, készültek a pályaszakaszok. A korábban tanultakat felhasználva egyengették a golyó útját a lauderesek. A rendelkezésre álló idő ezúttal is rövidnek bizonyult, sokan szívesen folytatták volna a közös alkotást. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett:
MIT Tükör #14: Energia workshop a Pisztácia osztállyal a “Tiltott zónában”
November 21-én első alkalommal jártak a Pisztácia osztályosok az általuk csak “Tiltott zónaként” emlegetett Diáklaborban. Az Energia workshopon fizikatanáruk, Korándi Ildikó és szakmai vezetőnk, Paszternák András kíséretében a megújuló energiaforrásokkal ismerkedtek. A bevezető kisfilmet követően az energetiakai állomásokon a szél-, nap- és vízenergia került a középpontba. Foglalkoztunk a hidrogén hajtotta autókkal, a hőelektromossággal és az energiatárolás kérdéskörével is. A műhelyfoglalkozás második részében a gravitációról, a mozgásokról tanultakat teszteltük a GRAVITRAX golyópálya segítségével. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola
MIT Tükör #13: Játszva tanultunk a Gránátalma osztállyal
November 14-én délelőtt a nyolcadikos Gránátalma osztály látogatott el a Lauder MIT Diáklaborba osztályfőnökeik, Máhr Kinga és Henkrich Mihály, valamint fizikatanáruk Korándi Ildikó kíséretében. A csapat egyik fele VR-szemüvegek segítségével térképezte fel a Nemzetközi Űrállomást Biljarszki Dániellel, míg a másik fele egy komplex golyópályát épített a GRAVITRAX készlet elemeit és a fizikaórákon elsajátított ismereteket felhasználva Paszternák Andrással. A második órában helyet cserélt a két csoport, jutott idő a 3D-s z-Space terminálok és a digitális rajztáblák felfedezésére is. Zárásként Ordasi “Chillagász”
MIT Tükör #11: “Sikerült!” – közösségi golyópálya-építés a Kontúr osztállyal
Október 31-én az ötödikes Kontúr osztállyal indítottuk a napot. A reggeli Boker foglalkozás keretében golyópályát építettünk a tanulókkal, akiket osztályfőnökeik, Frimpong-Manso Zsanett és Kovács Erzsébet kísértek el a Diáklaborba. Az intenzív építkezés eredményre vezetett, szinte egyszerre kiáltott fel az egész osztály, amikor a golyó végigszáguldott a pályán. Igazi csapatmunka volt, visszavárunk benneteket! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési