Multivátor #23: Közös tanulás a tatai mezőgazdasági technikum kilencedikeseivel

Az általános iskolákból és gimnáziumokból érkező csoportok után, április 18-án első alkalommal keresték fel technikumban tanuló fiatalok a Diáklabort, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. A tatai Kisalföldi ASzC Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kilencedikeseinek csoportját Heringer-Szám Anita és Klukon Vajk Gergely tanárok kísérték. A program első két sávjában három műhelyfoglalkozáson vettek részt a Komárom-Esztergom megyéből jött diákok. Juhász Mónika digitális kultúra tanár a robotkarok tudományát hozta közelebb a lányokhoz és

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #18: Puha robotokkal a Marsra – a veresegyházi hetedikesek tudományos élménynapja

Március 19-én a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola diákjai a „Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon vettek részt Demeter Dóra és Markovich-Juhász Adrienn Dóra tanárnők vezetésével. Az első két programsávban Csordás Eszter és Halák László média designerek a marsi jövőben és a robotok világában kalauzolták a fiatalokat. Az előbbi műhelyfoglalkozáson a mesterséges intelligencia segítségével alkottuk meg a jövő emberét és annak lakókörnyezetét, az utóbbin puha robotokat készíttek a diákok. A workshopok során fontos szerep jutott a Diáklabor LED-falának és az

Tovább a teljes cikkre »

Best of MIT – így telt az amerikai vendégek STEAM-programja

A holland és a török cserediákok után, ezúttal a tengerentúlról érkeztek látogatók “tudományos élményközpontunkba”. Partnerintézményünk, az amerikai deToledo iskola csoportja március 7-én kereste fel a Diáklabort, ahol Halák László média designer robotikai foglalkozásán vettek részt. Az elméleti bevezetőt követően, amely keretében a technológia fejlődését és az alkalmazási lehetőségeket tekintették át, puha robotokat készítettek a tizenkettedikesek. A létrehozott kreatív alkotásokat a fiatalok ki is próbálták a tesztasztalon. Vendégeink, hagyományainkat követve egy-egy mókás, tudományos matricát is választhattak a műhelyfoglalkozás végén. A szervezésért

Tovább a teljes cikkre »

MULTIVÁTOR #10: Gépek vonzásában – kilencedikesek a Diáklaborban

Január 30-án tartottuk a 10. tudományos élménynapot a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium 9. c osztálya érkezett hozzánk Ludányi Szilvia és Somody Beáta tanárnők vezetésével. A diákokat szakmai vezetőnk, Paszternák András köszöntötte. Az első két programsávban a gépek vonzásába kerültek a fiatalok. Halák László média designer a puha robotok tudományát hozta közelebb a gimnazistákhoz. Az interaktív workshopon mindkét csapat tagjai elkészíthették és életre kelthették saját “soft” alkotásukat. A gőzgépek rejtelmeiről Molnár László

Tovább a teljes cikkre »

MULTIVÁTOR #06: Piarista diákok a Lauder MIT Diáklaborban

December 7-én a Piarista Gimnázium hetedikesei látogattak el a Lauder MIT Diáklaborba Csanády Dávid és Szakács Zoltán tanár urak vezetésével. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap résztvevőit Paszternák András, szakmai vezetőnk köszöntötte. A program menete és a laborszabályok ismertetése után két – két foglalkozás várta a diákokat: Molnár László a gőzgépek nyomába eredt. Kísérletekkel színesített rendhagyó óráján az ókori görögöktől az ipari forradalmon keresztül napjainkig követte a találmányokat, fejlesztéseket. A puha robotok világa tárult az érdeklődők elé Hálák László

Tovább a teljes cikkre »