LAMA: A cserebogaraktól a neurális hálókig… – mesterséges intelligencia workshop Botos Csabával

LAMA: A cserebogaraktól a neurális hálókig… – mesterséges intelligencia workshop Botos Csabával

Október 17-én, kedden este indult útjára a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor első online műhelyfoglalkozás-sorozata a למה/LAMA – LAuder Multiverse Academy nemzetközi kutatócsoport keretében.

Iskolánk diákjai és tanárai mellett a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskolából, a révkomáromi Selye János Gimnáziumból és a budapesti Csík Ferenc Általános Iskolából is csatlakoztak érdeklődők.

Az est házigazdáját, Botos Csabát (Torr Vision Group, Department of Engineering Science at University of Oxford) Paszternák András, a diáklabor szakmai vezetője köszöntötte.

A végzős doktorandusz bevezetőjében áttekintette a mesterséges intelligencia legfontosabb – már mindennapjainkban is jelenlévő – alkalmazási területeit, majd a legfrissebb kutatások közül ismerhettünk meg néhányat.

A felmerült kérdések megválaszolása után a Machine Learning alapjait tanulmányoztuk. Példákon keresztül modelleket is kipróbálhattunk:

A közös tanulás kötetlen beszélgetéssel zárult. Legközelebb novemberben találkozunk:

Self-Supervised Learning – 2023. november 21., kedd 18:00

Mi van akkor, amikor van adatunk, de nincs, aki megtanítsa a modelleknek, hogy mi-micsoda? Betekintést nyerünk a különböző öntanító módszerekbe, ezek előnyeibe és hátrányaiba.

Regisztráció ezen a linken.

A pályázat kódja: 2022-3.1.1-DIÁKLABOR-2022-00001

Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány

Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zrt.

One thought on “LAMA: A cserebogaraktól a neurális hálókig… – mesterséges intelligencia workshop Botos Csabával

Comments are closed.