December 2-án folytatódott a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapok sorozata. Ezúttal az Európa 2000 Gimnázium nyolcadikosai érkeztek a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Csanádi Zsuzsanna és Merényi Márta tanárnők vezetésével. Az első két sávban Dávid Anett fizikatanárral az űrkuka tartalmát elemezték a diákok. Az interaktív foglalkozáson tanultak az emberes űrrepülés történetéről, a Föld körül keringő űrobjektumokról. A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével indultak a fiatalok virtuális űrutazásra. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A harmadik sávban a képzelet játszótér kék elemeiből
Kategória: MIT – Hírek
miniMIT #45 Salátakóstoló és csontvázkirakó
December 2-án a Lauder Javne Óvoda Méhecske csoportjának egyik része látogatott el a Diáklaborba. Ráhangolódásként a MÁJIM projekt keretében beszerzett innovatív kiskert első zöldségeit, a salátát kóstolhatta meg a csapat. A Nemzeti Tudósképző Akadémia jóvoltából az emberi test rejtelmeivel ismerkedtek az ovisok. Az összerakható csontváz segítségével a test felépítését tanulmányoztuk, majd a belső szerveket térképeztük fel a torzó részeit megismerve. *A Lauder Javne Iskola Multiverzum Innovációs Tér közösségi projektje (P-051-II.2/2025) a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Miniszterelnökség és a MAZSÖK támogatásával valósult
THE LAUDER SCIENCE NEWS #04 – Elektromosság és oxigén
– Sóron András tanár úr beszámolója – A Science tehetséggondozás két csoportban történik a középtagozaton, 5-6. és 7-8. osztályos csapatok vannak. A foglalkozás célja, hogy a természetről egységes rendszerben tanuljanak a diákok, nem diszciplínánkénti bontásban, hogy lássák, hogy minden mindennel összefügg. Amikor a téma olyan, kísérletezni fogunk, jönnek rendszeresen vendégelőadók is egy-egy izgalmas területről.
Nemzeti Tudósképző Akadémia: Űrbiológia a KETER kupolában
November 27-én új modullal gazdagodott a Nemzeti Tudósképző Akadémia keretében a Területi Képzési Központunk által kínált gyakorlatok sora. Horányi Gábor fizikatanár rendhagyó óráin a csillagászat, az űrkutatás és a biológia ad randevút egymásnak. A KETER csillagvizsgálóban indult a délután a Hold megfigyelésével. A teleszkópok és kezelésük megismerése után az égitestről tanultak a fiatalok, majd a Diáklaborban folytatódó programon a gravitáció került a középpontba. A nem is annyira egyszerűen megérthető fizikai fogalmat járták körbe a résztvevők, rávilágítva a biológiai vonatkozásokra is.
Nemzeti Tudósképző Akadémia: Szegeden jártunk…
November 23-25. között rendezte meg Szegeden a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) a Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXV. találkozóját. A vasárnapi nyitónapra a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor a napfény városába költözött. Hat biológiával foglalkozó állomáson vártuk az NTA aranydiploma-várományosait. A hatvan diákot megmozgató élményprogramon bevetésre kerültek a VR-szemüvegek, a robotkarok, a 3D-s z-Space terminálok, a témához átalakított Gravitrax golyópályák, a Lego-robotok és a képzelet játszótér kék építőelemei. A műhelyfoglalkozás sikeres lebonyolításában Biljarszki Dániel, Koczka Benjamin, Paszternák András, Székely Olivér
