Nemzeti Tudósképző Akadémia: Űrbiológiáról a Radnóti Területi Képzési Központjának diákjaival

Január 13-án és 15-ön folytatódott a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) budapesti Területi Képzési Központjainak (TKK) együttműködése. A ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium TKK-jának szervezésében érkeztek hozzánk diákok, hogy részt vegyenek Horányi Gábor tanár úr rendhagyó gyakorlatán. A KETER csillagvizsgáló virtuális bemutatását követően a gravitáció fizikai fogalmat járták körül a résztvevők, rávilágítva a biológiai vonatkozásokra. Az érdeklődők számba vették az űrhajósokra leselkedő egészségügyi veszélyeket, az ezek elleni védekezés lehetőségeit. Zárásként mókás, tudományos matricáink közül választhattak a fiatalok.

Tovább a teljes cikkre »

Nemzeti Tudósképző Akadémia: Állatszövettani gyakorlattal és mozgásszervi előadással indult a hét

A Nemzeti Tudósképző Akadémia Budapest V. Területi Képzési Központjának Szent-Györgyi diákjai hétfőn az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban állatszövettani gyakorlaton vettek részt, tovább mélyítve a mikroszkópiai vizsgálatokkal kapcsolatos ismereteiket. Köszönet a lehetőségért Bakonyi Judit és Czédulás Katalin biológiatanárok! Kedden, január 13-án dr. Gyulai-Halmos Judit előadására került sor Diáklaborunkban Ki tart minket mozgásban? A mozgásszervi szakmák világa egy reumatológus szemével címmel. Gyakorlati példákon keresztül ismertük meg vendégünk szakterületét, a társszakmák szerepét a mozgásszervi problémák kezelésében. Judit az orvosok hétköznapjaiba is betekintést engedett. Köszönjük, hogy

Tovább a teljes cikkre »

MIT Tükör #27: Űrküldetéseken a Mirtusz

Az ötödikes Mirtusz osztály töltött két rendhagyó tanórát a Diáklaborban január 13-án, kedden. Nückerlné Pintér Georgina és Rév Katalin Hanna osztályfőnökök vezetésével két küldetés várta a tanulókat. Munkatársunkkal, Biljarszki Dániellel a Nemzetközi Űrállomásra “utaztak” a lelkes diákok VR-szemüvegek segítségével. Az űrséta mellett a kutatóbázis belső terében teljesítettek feladatokat az űrhajósok. A másik teremben a labor szakmai vezetőjével, Paszternák Andrással a Naprendszerünkbe induló űrmisszió pályáját tervezte meg a csapat a Gravitrax golyópálya elemeit felhasználva. Először a Neptunuszig jutott el az “űrhajónk”,

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #47 Cheeky Monkeys City

Január 13-án szakmai partnerünkkel, a Csopa STEAM Alkotópedagógiai Műhellyel együttműködésben a Cheeky Monkeys ovis csoporttal építettük fel a nyolc állatka városát. A mesés bevezetőt követően az oroszlán, a lajhár, a zebra, a víziló, a majom, a tigris, a zsiráf és az elefánt otthonát tervezték meg a kicsik, majd különböző járművekkel népesítettük be a városka kerületeinek utcáit. Készült vasútállomás, hajókikötő, buszpályaudvar. A 2D-ből kilépve építőkockákkal 3D-sítettük a “terepasztalt” Zárásként egyesítettük a kerületeket, így alkotva meg Cheeky Monkeys Cityt. Kis kedvencét mindenki hazavihette

Tovább a teljes cikkre »

Elindult a Lauder AI Lab

Január 9-én tartotta első találkozóját a Lauder AI Lab csapata a Diáklaborban. A Komjáti Bálint data scientist által mentorált diákok a mesterséges intelligencia programozásának rejtelmeit sajátítják el az online és személyes konzultációk során. Fejlesztéseikről biztosan hallunk még a következő hónapokban. Sok sikert az új projekthez, eredményes közös tanulást!

Tovább a teljes cikkre »

1 2 3 70