November 19-én az ELTE kémiatanár szakos hallgatói, Koczka Szofi és Újvári Rafael keresték fel a Lauder MIT Diáklabort dr. Szalay Luca adjunktus (ELTE Kémiai Intézet) vezetésével. Vendégeinket szakmai vezetőnk, dr. Paszternák András fogadta. Látogatóink megismerhették a MIT működését, oktatási céljait és programjait, a terepgyakorlat részeként találkoztak Horányi Gábor főigazgatóval, akitől a jövő iskolájáról hallottak, valamint Szabó Anna kémiatanárunkkal. Pályakezdő kollégánk első tapasztalatait osztotta meg az egyyetemi hallgatókkal. Az érdeklődő csapat megtekintette a miniMIT program reggeli ovis foglalkozását is. Köszönjük a látogatást! A pályázat kódja:
Címke: ELTE
A Lauder MIT Diáklabor is bemutatkozott a 7. Művészetpedagógiai Konferencián
Június 27-én a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborról is hallhattak a 7. Művészetpedagógiai Konferencia – Improvizáció és kreativitás a művészeti nevelésben című konferencia résztvevői az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A Játékpedagógia szekcióban a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése projekt keretében megvalósuló ismeretterjesztő műhely koordinátora Szarvas Ildikó és Paszternák András, szakmai vezető foglalta össze a 2023/24-es tanáv tapasztalatait. Az oktatási célkitűzésekről és a programokról András, míg a természettudományok művészeti kapcsolatairól Ildikó beszélt, vázolva a SciArt módszertan eszköztárát, számba véve a megvalósult alkotói
Az ELTE Z-szakosai ismét nálunk jártak
A 28. tudományos élménynapunkon vendégeket is köszönthettünk a Diáklaborban. Folytatva az ELTE Természettudományi Karával kezdett együttműködést a Z-szak oktatói (Bubik Vera, Votisky Anna, Ferenczy Gábor) és hallgatói (Faragó Eszter, Kerekes Csenge Kata, Pintér Blanka) tekintették meg a Budai Technikum kilencedikeseinek tartott foglalkozásokat. Az egyetemről érkezett vendégek megosztották tapasztalataikat a két foglalkozásvezetővel Molnár Lászlóval, Palotai Andrással és a Lauder MIT szakmai vezetőjével Paszternák Andrással. Köszönjük a látogatást! A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó
Z-szakos ELTE-s hallgatók és oktatók a Diáklaborban
Néhány héttel az ELTE Természettudományi Kar vezetőinek látogatása után, április 8-án a Z-szak hallgatói és oktatói keresték fel a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabort Weiszburg Tamás szakfelelőse kíséretében. Vendégeinket Horányi Gábor, a Lauder Javne Iskola főigazgatója és Halász János gazdasági vezetőnk köszöntötte. A Diáklabor működését, oktatási programját Paszternák András, a labor szakmai vezetője ismertette. Az elméleti bemutatót gyakorlati feladatok követték. Az egyetemi látogatók kipróbálhatták a képzelet játszóteret, a 3D-s z-Space terminálokat, a VR-szemüvegeket és a robotkarokat. A lehető leghosszabb
ELTE-s vendégek a Lauder MIT Diáklaborban
Február 27-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karáról dr. Kacskovics Imre, dékán, dr. Müller Viktor, oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes és dr. Weiszburg Tamás, a Z-szak szakfelelőse tett látogatást a Lauder Javne Iskolában. A Horányi Gábor főigazgatóval folytatott megbeszélést követően vendégeink felkeresték a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabort, ahol dr. Paszternák András, szakmai vezető ismertette a Selye János Diáklaborhálózat keretében létrejött élménypedagógiai tér oktatási programját. Az eddigi tapasztalatokról Halász Jánossal, az iskola gazdasági vezetőjével közösen számoltak be. A megbeszélés során