Nemzeti Tudósképző Akadémia: Űrélettan és bioTREND

Kedden délután két párhuzamos Nemzeti Tudósképző Akadémiás (NTA) program zajlott a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A budapesti Területi Képzési Központok (NTA TKK) együttműködésének keretében az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium szervezésében bioTREND foglalkozásra került sor laborunk szakmai vezetőjével, Paszternák Andrással. Az érdeklődők megismerkedhettek a biológia tanításában is bevethető modern oktatástechnológiai eszközökkel. A Curiscope póló kiterjesztett valósága mellett a gyakorlaton szerephez jutottak a z-Space 3D-és terminálok, az emberi szerveket pakoló robotkarok, a hőkamera, a legújabb

Tovább a teljes cikkre »

INNOlab: Hőkamerás innováció és “csillagászsimogató”

Október 13-án találkoztunk ismét a  az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjában. Ráhangolódásként megismertük az iskola új hőkameráját, melyet a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjaihoz szerzett be a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány. Két csapatban interaktív foglalkozásokat fejlesztettünk az eszközhöz. A délután második részében Ordasi “Chillagász” András hozta közelebb a hivatását az elemis és a középtagozatos diákokhoz. Vendégünk igyekezett válaszolni a gyerekektől érkező kérdésekre is. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunk és a KETER csillagvizsgáló programjait a Selye János Diáklaborhálózat működtetése és fejlesztése pályázat nyertes

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #66: Hőke bagoly és a hőkamera

Október 13-án új tematikus foglalkozással vártuk a Lauder Javne Óvoda gyerkőceit. Paszternák András, laborunk szakmai vezetője ezúttal a hőkamerával ismertette meg a kicsiket. Hőke bagoly meséjét követően a Diáklabor forró pontjait kerestük meg, a feladatok végrehajtása és a kísérletek levégzése után az iskolaudvar hőviszonyait tanulmányoztuk. Diáklaborunk és a KETER csillagvizsgáló programjait a Selye János Diáklaborhálózat működtetése és fejlesztése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: DIÁKLABOR-25-08 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda,

Tovább a teljes cikkre »