Multivátor #75: Tudományos időutazáson a józsefvárosi Németh László Általános Iskola hetedikesei

Május 8-án a Budapest VIII. Kerületi Németh László Általános Iskola hetedikesei érkeztek a Lauder MIT Diáklaborba Gila Nóra és Kamarás Krisztina tanárnők vezetésével, hogy részt vegyenek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTÍOROK!” tudományos élménynapon. Az interkatív program első két sávjában Molnár László fizikatanárral a gőzgépek fejlődését tanulmányozták a diákok működő modellek és kísérletek segítségével. Az ókortól az ipari forradalomig követték a gépek tudománytörténetét. Biljarszki Dániellel űrutazásra indultak a gyerekek. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket. Lehetőség nyílt a távirányítható és

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #74: Így telt a zalaegerszegi diákok tudományos élménynapja

A LIMIT 2024 – innovációs maratonon sikeresen szereplő Kémcsövesek csapat május 6-án váltotta be nyereményét. Boncz Dániel tanár úr vezetésével a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium csoportja érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynap első két sávjában Molnár László tanár úr a gőzgépek fizikáját hozta közelebb a középiskolásokhoz. Működő modellekkel és kísérletekkel követtük végig a fejlesztéseket az ókortól az ipari forradalomig. A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel invitálta virtuális űrutazásra a fiatalokat. Az

Tovább a teljes cikkre »

Multivátor #73: Űrkutatás és mesterséges intelligencia a váci diákok tudományos élménynapján

A tavaszi szünet után visszatértek a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” című tudományos élménynapok a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. Április 29-én a Váci SZC Selye János Egészségügyi Technikum csoportja érkezett hozzánk Hegedűs Anikó és Hinelné Gácsi Krisztina tanárnők vezetésével. Vendégeinket szakmai vezetőnk, Paszternák András köszöntötte. Az első két sávban Biljarszki Dániellel a Nemzetközi Űrállomáson tettek látogatást a fiatalok VR-szemüvegek segítségével. Az elméleti bevezetőt követően küldetéseket teljesítettek a különböző évfolyamokról érkezett középiskolások. Lehetőség nyílt a távirányítható és rajzoló robotkarok kipróbálására

Tovább a teljes cikkre »

miniMIT #28-29 Lurkók a Diáklaborban, Manók a KETER kupolában

Április 29-én két ovis tudományos program zajlott a Lauder MIT Diáklabor szervezésében. Reggel a Lurkó csoport érkezett hozzánk miniMIT foglalkozásra. Nyitásként a Lego Spike készletből felépített Zümzüm robotbogarat idomítottuk egy színérzékelő segítségével, majd a híres dán építőkockák történetével ismerkedtünk. A szakmai vezetőnk, Paszternák András által koordinált kreatív alkotás során ugyanazokon a küldetéseken dolgoztak párban a gyerekek. A kártyákon látható rajzokat építették meg a csapatok. Zárásként egy-egy Lurkó is elkészült. Tizenegytől a Manó csoport kereste fel a KETER csillagvizsgálót, ahol Ordasi

Tovább a teljes cikkre »

INNOlab: Az űr, amely összeköt – online műhelyfoglalkozás netánjai diákokkal

Április 24-én elstartolt a netánjai Planetanya planetáriummal és a helyi ORT Guttman Iskolával közös online kutatási projektünk második évada. A lauderes és az izraeli diákokat Nitsan Moran (Planetanya) köszöntötte, a játékos bemutatkozás után az együttműködés részleteit ismertette a workshop moderátora. A feladatokkal színesített bevezető során hallhattunk a tengerparti város ismeretterjesztő intézményéről, Tara Elad tanárnő és diákjai a partneriskoláról meséltek az INNOLAB – Diák Innovátorok Klubja szakkör résztvevőinek. Az angolnyelvű, másfélórás program keretében megvitattuk, miért fontos számunkra az űr megismerése. Megosztottuk egymással kedvenc

Tovább a teljes cikkre »

1 2 3 23