A LIMIT 2024 innovációs maratonon, a Kecskeméti Piarista Iskolából résztvevő BTG csapat egyik nyereménye az volt, hogy osztálytársaikkal együtt részt vehetnek egy tudományos élménynapon a Lauder MIT Diáklaborban. Bacsa Benjámin csapattag aktív szervezőmunkájának köszönhetően november 12-én láttuk vendégül a kecsekeméti diákokat. A tizenegyedikeseket Gere Lajosné Zsuzsanna és Vargáné Csűri Bernadett tanárnők kísérték el a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” című programra. A megjelenteket szakmai vezetőn, Paszternák András köszöntötte. Az első két programsávban Molnár László fizikatanár gőzgépes és Székely Olivér médiatervező filmes
Címke: mesterséges intelligencia
16 kutatócsoportban zajlik az ÁHÁVÁ évfolyam science projektje
Második alkalommal találkoztak ma a kilencedik évfolyam diákjai, szaktanári mentoraik és a Lauder MIT Diáklabor csapata, hogy a kutatási tervek összeállítása után, elinduljon az érdemi munka az energia, az űrkutatás és a mesterséges intelligencia témakörében. A projekt részleteiről annak weboldalán olvashatnak az érdeklődők. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból megvalósuló projekt, Nemzeti
Tudomány a sátorban – Színes ismeretterjesztő programok a MOZAIK NAPON
Október 22-én zajlott iskolánkban a gimnáziumi tagozat MOZAIK NAPJA, mely során évről-évre rendhagyó tanórákon vesznek részt a diákok, különleges foglalkozásokat tartanak a tanárok. A Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor több programmal csatlakozott a rendezvényhez. A sort Juhász Mónika digitális kultúra tanár két Robotkarok tudománya című műhelyfoglalkozása nyitotta, melynek résztvevői áttekintették a robotika fejlődésének lépéseit, a robotkarok alkalmazásának területeit és a használatukban rejlő lehetőségeket. A középiskolások kipróbálhatták a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat. Dávid Anett fizikatanár az emberes
Multivátor #39: Visszatértek a mezőtúri “Üstökösök”
Október 15-én, kedden a LIMIT 2024 innovációs maraton egyik résztvevő csapata, az Üstökösök tértek vissza hozzánk, hogy osztálytársaikkal együtt teljesítsék a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élmyénnap küldetéseit. A Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyolcadikosait Szász Krisztina és Csizmadia Tamás tanárok kísérték el a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba. Az első két programsávban Dávid Anett fizikatanárral az űrkutatással, míg Palotai András informatikai szakértővel a mesterséges intelligencia témájával ismerkedtek a diákok. Az előbbin
Multivátor #38: Délutáni tudományos “utazáson” a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium diákjai
A reggeli tudományos élménynap után, október 10-én délután is tartottunk egy “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” programot a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. A Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium tizedikesei Fülep Gáborné Ágnes és Somody Beáta tanárnők vezetésével érkeztek hozzánk. Az első programsávban Székely Judit tudományos – művészeti műhelyfoglalkozásán üzenetet küldtek a diákok a jövőbe. A korábbi példák számba vételét követően az alkotásé volt a főszerep. A második és harmadik sávban – két-két csoportban – a Nemzetközi űrállomásra tettek