December 16-án újabb csapat érkezett az Európa 2000 Gimnáziumból Merényi Márta tanárnő szervezésében. A hetedikeseket Sikolya Erzsébet és Zsedényi Eszter pedagógusok is elkísérték a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra. Az első két órában munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével indultak virtuális űrutazásra a fiatalok. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A másik teremben Diáklaborunk szakmai vezetőjével, Paszternák Andrással egy űrmisszió pályáját tervezték meg a tanulók a Gravitrax készlet elemeit felhasználva. A mérnöki kihívás során a tanórákon korábban szerzett ismereteket is felhasználta az osztály. A harmadik
Címke: MULTIVÁTOR
Multivátor #86: Tudományos élménynapon az Európa 2000 Gimnázium nyolcadikosai
December 2-án folytatódott a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapok sorozata. Ezúttal az Európa 2000 Gimnázium nyolcadikosai érkeztek a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Csanádi Zsuzsanna és Merényi Márta tanárnők vezetésével. Az első két sávban Dávid Anett fizikatanárral az űrkuka tartalmát elemezték a diákok. Az interaktív foglalkozáson tanultak az emberes űrrepülés történetéről, a Föld körül keringő űrobjektumokról. A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével indultak a fiatalok virtuális űrutazásra. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A harmadik sávban a képzelet játszótér kék elemeiből
Multivátor #85: Fényes robotkarok – tudományos élménynapon a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziumának diákjai
November 13-án a Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziumának csoportja érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba, hogy részt vegyen a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. A különböző szakirányokon tanuló középiskolásokat Kovácsné Danyi Szilvia és Szikora Nóra tanárnők kísérték el hozzánk. Az első két órában Juhász Mónika digitális kultúra tanár robotkaros és Molnár László fizikatanár Színek és fények című műhelyfoglalkozásain vettek részt a fiatalok. Az előbbin az elméleti bevezetőt követően a programozható, távirányítható és rajzoló robotkarokat próbálták ki
Multivátor #84: Fények és űrutazók – a ráckevei nyolcadikosok jártak a Diáklaborban
November 4-én a Ráckevei Ady Endre Gimnázium 8. a osztálya érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Kátai Erzsébet és Tóth Szilvia tanárnők vezetésével. A csoport hetedikesként már járt nálunk “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. Molnár László fizikatanár Színek és fények című foglalkozásán az optika rejtelmeivel ismerkedtek két csapatban a fiatalok. Látványos kísérleteken keresztül mélyítették el fizikai ismereteiket vendégeink. A másik teremben az űr felé vették az irányt a diákok munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével. Az elméleti alapok áttekintését követően VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket. Zárásként a képzelet játszótér kék elemeit felhasználva
Multivátor #83: Űrküldetéseket teljesítettek a ráckevei hetedikesek
Október 21-én a Ráckevei Ady Endre Gimnázium hetedikes osztálya érkezett a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Kátai Zita és Tóth Szilvia tanárnők vezetésével, hogy részt vegyen a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapon. Az első két sávban Dávid Anett fizikatanárral az űrkuka tartalmát elemezték a diákok. Az interaktív foglalkozáson tanultak az emberes űrrepülés történetéről, a Föld körül keringő űrobjektumokról. A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével indultak a fiatalok virtuális űrutazásra. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A harmadik űrös kihívás egy közösségi golyópályaépítés volt, egy
