December 16-án újabb csapat érkezett az Európa 2000 Gimnáziumból Merényi Márta tanárnő szervezésében. A hetedikeseket Sikolya Erzsébet és Zsedényi Eszter pedagógusok is elkísérték a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra. Az első két órában munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével indultak virtuális űrutazásra a fiatalok. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A másik teremben Diáklaborunk szakmai vezetőjével, Paszternák Andrással egy űrmisszió pályáját tervezték meg a tanulók a Gravitrax készlet elemeit felhasználva. A mérnöki kihívás során a tanórákon korábban szerzett ismereteket is felhasználta az osztály. A harmadik
Címke: űrkutatás
Cosmic Connection 3.0 – Hanuka az űrben
December 9-én, kedden folytatódott a netánjai Planetanya planetárium által szervezett nemzetközi online űroktatási program. Ezúttal a netánjai ORT Guttman Iskola és a Lauder Javne Iskola diájai voltak jelen a virtuális tanteremben. Nitsan Moran, a Planetanya planetárium munkatársa, a workshop házigazdája köszöntötte a résztvevőket, moderálta a közös munkát, mely során a korábbi találkozókon a csapatmunka részeként kiválasztott űrprojekt részleteiről kezdtünk el közösen információt gyűjteni, prezentációt készíteni. Beszéltünk arról is, miként ünneplik a hanukát a világűrben. A találkozók elősegítik a diákok közötti kommunikáció erősítését, a nyelvi
Nemzeti Tudósképző Akadémia: Csütörtöki biológia két helyszínen
December 4-én a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) nálunk működő Budapest V. Területi Képzési Központjának (TKK) diákjai az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban mikroszkópiai ismereteiket mélyíthették el növényszövettani gyakorlat keretében Bakonyi Judit és Czédulás Katalin biológiatanárok vezetésével. Ezzel párhutzamosan az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium által gondozott NTA TKK csapata Horányi Gábor fizikatanárral a gravitáció fogalmát és a súlytalanság biológiai hatásainak kérdését járta körül az Űrbiológia gyakorlaton. Vendégeink VR-szemüvegekkel térképezték fel a Nemzetközi Űrállomást, kipróbálhatták a 3D-s z-Space terminálokat is. A
Multivátor #86: Tudományos élménynapon az Európa 2000 Gimnázium nyolcadikosai
December 2-án folytatódott a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapok sorozata. Ezúttal az Európa 2000 Gimnázium nyolcadikosai érkeztek a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborba Csanádi Zsuzsanna és Merényi Márta tanárnők vezetésével. Az első két sávban Dávid Anett fizikatanárral az űrkuka tartalmát elemezték a diákok. Az interaktív foglalkozáson tanultak az emberes űrrepülés történetéről, a Föld körül keringő űrobjektumokról. A másik teremben munkatársunk, Biljarszki Dániel vezetésével indultak a fiatalok virtuális űrutazásra. VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket vendégeink. A harmadik sávban a képzelet játszótér kék elemeiből
Nemzeti Tudósképző Akadémia: Űrbiológia a KETER kupolában
November 27-én új modullal gazdagodott a Nemzeti Tudósképző Akadémia keretében a Területi Képzési Központunk által kínált gyakorlatok sora. Horányi Gábor fizikatanár rendhagyó óráin a csillagászat, az űrkutatás és a biológia ad randevút egymásnak. A KETER csillagvizsgálóban indult a délután a Hold megfigyelésével. A teleszkópok és kezelésük megismerése után az égitestről tanultak a fiatalok, majd a Diáklaborban folytatódó programon a gravitáció került a középpontba. A nem is annyira egyszerűen megérthető fizikai fogalmat járták körbe a résztvevők, rávilágítva a biológiai vonatkozásokra is.
