Egy héttel az első alkalom után folytatódott a Szábábá (10.) évfolyam űrfizikai képzése a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklaborban. Az előző alkalommal teljesített modul után, mind a négy csoport a másik pillér-foglalkozáson vett részt a rendhagyó fizikaórák keretében. Dávid Anett fizikatanár Mit rejt az űrkuka? című interaktív műhelyfoglalkozásán – az űrszemét elemzésén keresztül -, a diákok áttekintették az űrkutatás és az emberes űrhajózás legfontosabb mérföldköveit, a körülöttünk keringő űrobjektumok sokszínű világát. A másik teremben Vajda Tibor alkalmazott médiatechnikus vezetésével indultak űrutazásra
Címke: űrkutatás
Multivátor #34: Gőzgépek, robotkarok, VR-szemüvegek, naptávcső… – komplex tudományos élménynapon a tápiósági hetedikesek
Második alkalommal jártak nálunk a Tápiósági Papp Károly Általános Iskola diákjai Lesták Erzsébet szervezésében. A “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapra a hetedikesekkel tartott Tóthné Ónody Nóra tanárnő is. Vendégeinket a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor szakmai vezetője, Paszternák András köszöntötte. Az első két programsávban Juhász Mónika digitális kultúra tanár a robotkarok tudományát hozta közelebb a fiatalokhoz. A bevezető beszélgetést követően a programozható, a távirányítható és a rajzoló robotkarokat próbálták ki a fiatalok. Molnár László fizikatanár a gőzgépek történetét követte végig, kísérletek
Multivátor #33: Az ISB Budapesti Nemzetközi Iskola hetedikeseivel indult a tudományos élménynapok 2024/25-ös szezonja
A harmincharmadik „Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynappal vette kezdetét ismeretterjesztő programjaink második évada. Ezúttal a ISB Budapesti Nemzetközi Iskola hetedikesei látogattak el hozzánk, Garamszegi Judit tanárnő szervezésében. Vendégeinket Paszternák András, a Lauder Multiverzum Innovációs Tér (MIT) Diáklabor szakmai vezetője köszöntötte. Szirtes Aliz angolnyelvű interkatív foglalkozása a mesterséges intelligenciához kapcsolódott. Az önismereti program során játékos feladatokkal, vizuális térképekkel és az MI által generált elemzésekkel térképeztük fel a személyiségjegyeket, erősségeket és egyéni célokat. A ‘MI vagyok én?‘ című workshopon a modern
miniMIT #03: Manókaland a Holdon
Szeptember 17-én harmadik alkalommal keresték fel Diáklaborunkat a Lauder Javne Óvoda kicsinyei. Ezúttal a Manó csoport másik fele vett részt az „Akvárium” küldetésen. Az űrbázis mellett űrhajó és holdjáró is épült a „képzelet játszótér” kék elemeiből. A feladatok sikeres végrehajtása után űrhajósmatricát kaptak ajándékba az ovisok. A pályázat kódja: XIA-DIÁKLABOR-23-01 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az NKFI Alapból
Iskolai falinaptár a Lauder MIT Diáklaborról
A hagyományokat követve, a 2024/25-ös tanévre is elkészült az iskola falinaptára. A diákjaink, munkatársaink rajzaival, festményeivel, fényképeivel illusztrált kiadvány az energia, a mesterséges intelligencia és az űrkutatás témájával foglalkozik. Oldalunkon minden hónapban megmutatjuk az elkészült alkotásokat. A Kovács Erzsébet és Lantai Linda által szerkesztett naptárhoz Horányi Gábor főigazgató írt előszót: “Vajon megérthető-e a világ? Megértheti-e az ember önmagát, ha egyszer az agya, mellyel érteni szeretne, maga is része a megértendő dolgok halmazának? Tévúton jár, aki a megértést pusztán valami külső