Október 6-án és 8-án a Ráckevei Ady Endre Gimnázium kép osztályával startolt a “Legyetek Ti is MULTIVÁTOROK!” tudományos élménynapok újabb szezonja. Kedden a hetedikesek Székely Judit művésztanár jövőbe küldött üzenetekről szóló interaktív workshopján és a Biljarszki Dániel által vezetett virtuális űrutazáson vettek részt, ahol a VR-szemüvegek segítségével a Nemzetközi Űrállomáson teljesítettek küldetéseket. A harmadik órában a Lauder Asztronómiai Diákszövetség tagjai és Horányi Gábor, tehetséggondozásért felelős vezetőnk napmegfigyelésre várta a csapatokat a KETER kupolában. Ugyanebben a sávban Biljarszki Dániel és Csanádi
Címke: Lauder MIT Diáklabor
MIT Tükör #33 A keringésről interaktívan
Október 1-jén Czvalinga Ágnes tanárnő vezetésével nyolcadikosok jártak a Diáklaborban. A biológia tantárgy keretében a tanteremben szerzett ismereteiket mélyítették el a középtagozatosok a digitális és klasszikus szemléltetőeszközök segítségével. A program lebonyolításában Paszternák András működött közre. Diáklaborunk és a KETER csillagvizsgáló programjait a Selye János Diáklaborhálózat működtetése és fejlesztése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: DIÁKLABOR-25-08 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány Megvalósítási helyszín: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Támogató: Tudományos
MITxStúdió AI Filmműhely
Székely Olivér, brand manager, a Lauder Stúdió szakmai felelősének beszámolója Szeptember 28-án folytatódott a MIT Diáklaborban a MITxStúdió AI Filmműhely workshopsorozata. A második alkalmon a Lauder Javne Iskola 10. évfolyamának másik fele vett részt. Ők saját rajzokkal és általuk kitalált karakterekkel érkeztek, és ezeket a figurákat mozgatták meg mesterséges intelligencia segítségével. Így a papíron megszületett szereplők mozgó filmjelenetekben elevenedtek meg.Ezután kipróbálhatták a Filmműhely erre a sorozatra fejlesztett generatív AI-alkalmazásának szereplő- és helyszínépítőjét is. Itt azt fedezték fel, hogyan lehet képeket,
INNOlab: Szezonindító robotika
Szeptember 29-én indult útjára az INNOlab – Diák Innovátorok Klubjának hatodik évada. A negyediktől a nyolcadik évfolyamig rekordszámú résztvevővel zajlott a szakkör a Diáklaborban. Az INNOlab csapata ezúttal a Nemzeti Tudósképző Akadémia gyakorlataira beszerzett új Lego Education Computer Science & AI készleteket tesztelte. Az irányított építés és az érzékelők megismerése után a szabad, innovatív tervezésé és megvalósításé volt a főszerep. Zárásként mindenki hazavihetett egy mókás tudományos matricát. Diáklaborunk és a KETER csillagvizsgáló programjait a Selye János Diáklaborhálózat működtetése és fejlesztése
miniMIT #65: The science of honey
Szeptember 29-én a Lauder Javne Óvoda Cheeky Monkeys csoportja járt a Diáklaborban. A LED-falon vetített kisfilmen keresztül a gyerekek megismerték a kaptárak mélyén folyó munka rejtelmeit, majd mézzel kapcsolatos kísérleteket végzett a csapat. A mikroszkópiai megfigyelés mellett saját “kaptárunkat” is benépesítettük. Zárásként méhecskés matricát kaptak az ovisok és az óvónéni. Köszönjük a közös tanulást! Diáklaborunk és a KETER csillagvizsgáló programjait a Selye János Diáklaborhálózat működtetése és fejlesztése pályázat nyertes projektjének köszönhetően alakítottuk ki: A pályázat kódja: DIÁKLABOR-25-08 Kedvezményezett: Világi Zsidó Iskola Alapítvány